2000-es évek elején, pontosan 2003-ban történt, hogy az én első pocaklakómmal a körzeti kórházba vonultunk a kiírt szülési időpont előtt 1 hónappal. Nőgyógyászom jobbnak látta, ha bent fekszem és folyamatos kontroll alatt tart. Nem éreztem jól magam a 6 ágyas kórterembe és "megbeszéltem" a kisfiammal, aki akkor 37 hetes volt, hogy kezdődjék a Születés, mert én haza akarok menni! Így is történt, hajnal tájban a magzatvíz elfolyt, gurulós ággyal felkerültem a 3.emeletre, ahol is odakötöztek (géphez) az ágyhoz, figyelték a magzatmozgást, fájástevékenységet. Ez egy kiszolgáltatott helyzet volt, tudatlanként azt sem tudtam, hogy ez már a Vajúdás.
Még éjszaka volt,hideg volt és ott hagytak egyedül. Rossz emlék! Vasárnap reggeledett és nagyon éhes voltam, szinte könyörögtem egy falat ételért. Kaptam egy vajas zsemlét. Órákig vártam az orvost, a férjemet és a fájásokat, de egyik sem érkezett. Még mindig ott feküdtem a hátamon mozdulatlanul, már órák teltek el a víz elfolyásától számítva. Hétvégi kórházi élet folyt: a takarítónő folyton jött és súrolt, törölgetett, közben a távolból hallottam a nyöszörgést és egyéb női kiáltásokat, amiből csak sejtettem, hogy ez már az igazi vajúdás.
Nálam semmi és senki, de egyszer csak betoppant álmosan a fogadott orvosom és megvizsgált. Már délelőtt 10 óra volt, tágulásnak semmi jele, ezért valamit (most már tudom Oxitocin) befecskendeztek a vénámba, mely nem hozott eredményt. Később újabb adagot kaptam infúzión keresztül,de közben megérkezett a férjem. Előző nap megbeszéltük, hogy sétálunk a kórház udvarán és közben kilopózóm a parkolóba, hiszen az autóban vár a kiskutyám, akit már 1 hete nem láttam. Ez a terv nem jött létre, hiszen "apukának" be kell öltözni a védőruhába és Kezdődik a Szülés! Mindketten izgultunk, hogy milyen lesz és vártuk a kisfiúnk megérkezését. Hosszú órák teltek el kisebb nagyobb fájdalmakkal, én szorítottam a férjem karját, mellkasát és közben hánytam is. Nagyon sokat segített ő, nem is tudom mi lett volna nélküle velem! A nagy dózisú oxitocin hatására megéreztem a Tolófájást, de kinyomni még nem tudtam a kisbabám. Magyarázta mindenki szülésznő-, az orvos, a férjem hogy nyomjak, én pedig azt kívántam legyen vége az egésznek. Megkértem a nőgyógyászom, hogy toljon fel a műtőbe és vegye ki belőlem a gyereket. Azt mondta - Nem,mindjárt kibújik a feje - és tényleg kibújt a fekete hajjal borított hosszúkás feje, majd a teste is. Megijedtünk, és viccelődtünk a párommal: Hogy néz ki? (- Csúcsfej) idétlen hosszú a feje, de megnyugtattak, hogy a koponyacsont idővel rendeződik és normális kerek feje lesz. Valóban, számomra gyönyörű, ma már kamasz fiam van!
- Redopa
A kép illusztráció (Pixabay)! A pályázó, illetve családtagja sem szerepel a képen.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges