Jelenlegi hely

A második gyermekem is császárral született, de szintén nagyon jó élmény volt - Szülésélmény-történetmesélő

2016-ban született meg első kisfiam. Nagyon vártuk, egy zavartalan terhesség 40+0 (pénteki napra esett) napján indult be magától a szülés.

Már csütörtökön napközben éreztem erősebb jóslókat, azok rendszertelenül jöttek.
Aztán hajnalban 30 percenként, amikből azt hittem szülés lesz, mert innentől nem álltak le a fájások egészen a születésig. Csak az időközönként pihenők változtak.
Pénteken bementünk ctgre és utána terhelésre küldtek, ott 2 perces fájásokat generáltunk, oxit is kaptam és ott is ugyanezek a fajasok. Utána UH, aztán méhszáj vizsgálat és végül hazaküldték mert zárt volt.
Aztán egész este éreztem még és hajnalban már 10 percesek voltak, szombat reggel ctg.


Aztán ctg után megvizsgáltak és már 1 cmt tágult, akkor bent tartottak, kaptam a méhszáj érlelőt és jól jöttek a fájások, ez reggel 9 volt, szombaton (40+1). Akkor már nagyon erősek voltak, azt mondták ebből szülés lesz.
A vajúdás 15ig ment, amikor megállapították, hogy nem tágulok tovább nem is fér be a feje a szülő csatornába. Próbálták oxit kötni, de rosszul reagált a baba szíve.
Végül 18kor császár.

Azt mondta a szülésznőm olyan fájásaim voltak, amiből mások már rég megszületek volna, úgyhogy  jól viseltem.

Tényleg megterhelő volt, de nem bántam, hogy császár lett, sőt igazából már nem volt más kiút, nem bírta volna ki a baba szíve sem, de én sem a kitolási szakaszt. Ahogy az elején is mondtam, hogy nem fog zavarni, ha császár lesz, úgy is éreztem ott is és azóta is, főleg mivel jócskán kijutott a vajúdásból, szerintem sok folyamat lezajlott bennem és a gyerekben is aminek kellett a születés során. Volt minden: méhszájérlelés, burokrepesztés és persze a fájások, úgyhogy nincs hiányérzetem.

Nem az ügyeletes, hanem az átadott orvos csinálta, akinek átadott az orvosom - mivel előre tudtam, hogy nem lesz azon a napon- igazából vele eddig nem is számoltam sosem, mert nem találkoztam vele előtte. De szombaton reggel megvizsgált és összeismerkedtünk és mikor találkoztunk nagy nyugalom szállt meg. Nagyon szimpatikus volt és rögtön biztonságban éreztem magam mellette. Nagyon kedves volt, azt mondta szép hosszú haja van a babának. Annyira ügyes volt és végig figyelt állandóan odajött, nem kellett neki kérni, hogy nézegessem. Mindent megpróbált(unk), úgyhogy én nagyon elégedett vagyok vele. A császárt is ő csinálta és utána a kórházban is jött naponta többször.


Szóval a kórházban is igazából  az első nap volt a szombat a rossz, ahogy ment ki az érzéstelenítő és fájdalmat éreztem az átfordulásnál vagy a felkelésnél, és azt hittem végre vége lesz már a fájdalmaknak. A nővér viszont rendes volt elkísért fürdeni, segített mindenben és a szoptatásnál is mindig volt valaki aki segített, csak az utolsó napon kellett egyedül szoptatni. Első napon ki is helyezték a babám mellém úgyhogy kelni kellett nem volt mese, az egy kicsit fárasztó volt és az első kint lévő éjszakája nagyon nehéz mert én semmit sem aludtam. Aztán jött a szülésznő is minden nap, segített mindent, ott ült mellettem és vigasztalt, szoptatást is, nekem ekkortól voltak nagy sírásaim itthon is az első napokban a hormonok miatt.

A második gyermekem is császárral született, program császár lett a vége, de szintén nagyon jó élmény volt, mert tudtam mire számítsak, mi lesz majd, nagy nyugalom szállt meg akkor is, hogy minden rendben lesz.

- Cecília - 

 


Neked is van egy szép történeted, amit szívesen megosztanál velünk?

Írd meg nekünk! Mondjátok el, milyen élmény volt számotokra: örömeiteket, fájdalmaitokat, félelmeiteket vagy akár a kalandjaitokat!

Feltételek:

  1. Bárki megírhatja szülésélményét függetlenül attól, hogy hol és mikor szült.
  2. Apukák is írhatnak, ők hogy látták, mit éltek át.
  3. Fontos, hogy a történetben ne használjatok neveket, fogalmazzatok általánosan úgy, mint: a kórházban, az orvos, a szülésznő, és ne tartalmazzon másokat sértő, kritizáló hangnemet (a neveket jogunkban áll kivenni). 
  4. Az írásban szerepeljen a szülés éve.
  5. Az írásodnak adj címet, és mellékelj egy fényképet, ha szeretnéd, hogy megjelenjen.
  6. Ha több gyermeked van, több történetet is küldhetsz.

A történetet e-mailben várjuk:

Érdemes tollat ragadni - mert mindenki kap ajándékot!

Minden születésélményt beküldő 2 főre belépőjegyet kap a jakabszállási Magyarkertbe, melyet 1 éven keresztül használhat fel! (pályázat beérkezésétől számítva, pár napon belül küldjük is a jegyeket).

Továbbá minden születésélményt beküldő között ajándékot sorsolunk ki. 

Nyeremények:

  1. Fotózás: Kismama, portré, gyerekek, vagy családi fotózás: Makai Marianna + nappali smink készítés Szelei Klára jóvoltából
  2. Love Your Belly tanfolyam – Nagy Kriszti jóvoltából
  3. Könyvnyeremény a Malom Libri Mesebolt jóvoltából

A sorsolás menete: minden beküldő neve bekerül a kalapba, a szerencse fog dönteni.

A sorsolás napja: a Születésünnep nyereménysorsolásának napja, október 1. 17.00 óra, Katona József Könyvtár.

Nyereményt sorsolják: Makai Marianna, a Kecskemétimami főszerkesztője és Kovács-Dandi Csilla, a Születésünnep Kecskeméten főszervezője.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére