Jelenlegi hely

Május 14-én Anyák napi virágültetés a Főtéren a Kecskemétimamival

Immár 7. éve nem telhet el Anyák napja a Kecskemétimami által szervezett anyák napi virágültetés nélkül! Igaz, a korai dátum miatt nem május első vasárnapján, hanem május 14-én, szombaton várjuk nagy szeretettel a gyerekeket és szüleiket. Szeretettel várunk minden kedves helybéli és környéki édesanyát, akik előzetes regisztrációt követően elültethetnek 1-1 virágot gyermekeikkel! Mindenki annyi virágot ültethet, ahány gyermeke van. A saját édesanyátokat is meglephetitek egy virággal, hozzátok el őt is!

Helyszín: Kecskemét, Kossuth tér, Barátok temploma felőli nagy körágyás
Időpont: 2022. május 14. 10:30 (előtte virágok kiosztása)

Aki még nem vett volna részt rajta:

Már 7 éve ültetünk közösen virágot, amivel szeretnénk maradandó élményt adni az édesanyáknak és a gyerekeknek is, ezzel is mutatva, hogy családban élni, anyának lenni mekkora boldogság!

Az édesanyák és gyermekeik közösen elültetik a névre szóló szívecskével ellátott palántákat Kecskemét Főterén (a palántákat mi adjuk előzetes regisztráció alapján), mely virág később a közös séták során emlékeztet szívünk gyümölcsére. A szivecskék hurkapálcikán lesznek, (mi adjuk azt is) arra írjátok rá a gyerekeitek nevét, majd az általatok elültetett virág mellé szúrjátok, a későbbi séták során így tudni fogjátok, melyik a Ti virágotok. Higgyétek el csodaszép és megható a több száz gyermek nevét olvasni! Mindig hálásak leszünk a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft-nek, hiszen ők azok, akik támogatnak és biztosítják nekünk a virágokat és a helyszínt.

 

Ha jöttök ültetni, gyertek motorral!

Az ültetés előtt kismotoros felvonulás várja a gyerekeket, amelyen a saját motorjukkal vehetnek részt. Kecskemét város jóvoltából erre az alkalomra 125 db gyermek láthatósági mellényt ajándékoznak, melyre a város címere és a Születésünnep logója lesz nyomtatva. Mellényért csak az 1-5 év közötti gyerekek regisztrálhatnak, akik a mellényt viselve motorozni is tudnak. 
Az első 125 regisztráló, aki az űrlapot kitölti, jogosult a mellényt átvenni. Regisztrálni itt tudtok!

>>>>   A felvonuláson bármilyen életkorú gyermek résztvehet! Mindenki hozza a saját járgányát, ez lehet kismotor, futóbicikli, roller is.
1 évesnél kisebb és 5 évesnél nagyobb gyerekeket is várunk, de nekik nem tudunk mellényt ajándékozni.

  • 09:20 - 09:35 helyszíni regisztráció a főtér Cifrapalota felőli részén (Református Gimnázium előtti sétány végén) Itt vehetőek át az előzetes regisztráció alapján a láthatósági kismellények.
  • 09:40 kismotoros felvonulás: útvonal: főtér középső sétányán át a Városházáig

A virágültetés helyszínére érkeznek meg a családok, majd 09:50-től a virágok átvétele előzetes regisztráció alapján. 

  • 10:30 Anyák napi virág ültetés

A virágültetés fővédnöke: Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.

A jelentkezési űrlapot az alábbi képre kattintva érhetitek el. 

Jótékonyság

Aki teheti édesanyaként támogasson egy másik édesanyát, hozzon magával egy tartós élelmiszert.

- A virágültetésre hozz magaddal lehetőségedhez mérten egy tartós élelmiszert, vagy tisztálkodási szert, mellyel olyan édesanyák háztartását támogathatod, akiknek napi szinten nehézséget okozhat meleg ételt, vagy egyáltalán ételt tenni az asztalra. 

A felajánlásokat a Kecskeméti EKECSAPNAK (Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványnak) adjuk át, mely kecskeméti családokat segít.


Mit hozz magaddal:

  • Egy kis lapátot és
  • egy flakonban vizet

Rendezvényünk teljesen ingyenes, de a virágok száma korlátozott, ezért előzetes regisztrációhoz kötött!


Az ültetéssel egyúttal a SZÜLETÉSÜNNEP záró napja is kezdetét veszi!
Részletes programokért és bővebb informáiókért kattints ide: SZÜLETÉSÜNNEP 2022. május 1. - május 14.

HA SZÍVESEN MEGKERESNÉTEK MAGATOKAT, A RÉGI GALÉRIÁKAT ITT TALÁLJÁTOK:

2021. ültetés képekbeN: FACEBOOK GALÉRIA
2019. ültetés képekbeN: FACEBOOK GALÉRIA
2018. ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA
2017. ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA
2016. ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA 
2015. ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA

A tavalyi sikeres jótékonysági akciónk számokban: KECSKEMÉTI CSALÁDOKAT SEGÍTETTÜNK

Várunk Mindenkit szeretettel!!!

Makai Marianna
Kecskemétimami

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére