Jelenlegi hely

Szakmai összefogás a felnőttkori elhízás ellen

Négy szakmai szervezet fogott össze a felnőttkori elhízás és az ahhoz társult betegségek ellen; az Összefogás a gyermekek egészségéért elnevezésű kezdeményezés célja, hogy ezeket helyes kisgyermekkori táplálkozással, primer prevencióval előzzék meg.

A szakmai szervezetek képviselői és a legújabb kutatási eredmények szerint ugyanis az elhízás a megfelelő kisgyermekkori táplálással előzhető meg a leghatékonyabban.

Ezért kezdeményezett szakmai konzultációt a Magyar Gyermekorvosok Társasága, amelyhez csatlakozott a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, a Magyar Védőnők Országos Szövetsége és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet is.

A résztvevők kiemelt célja a közös fellépésen túl, hogy oktatási programokat dolgoznak ki, amelyeket eljuttatnak a házi gyermekorvosoknak és védőnőknek, a szakembereknek, továbbá a döntéshozóknak - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

A kerekasztal résztvevői megállapodtak abban is, hogy szakmai tapasztalataik és a rendelkezésükre álló legújabb kutatási eredmények alapján elindítanak Pécsett egy kisgyermekekre fókuszáló prevenciós mintaprojektet, amelynek módszertanát és tapasztalatait szakmai konzultáció keretében osztják meg az illetékes kormányzati és döntéshozó szervezetekkel is. A mintaprogramban az ismert eredmények felhasználásával az érintett korosztály részvételével a gyakorlatban is kidolgozzák és működtetik a civilizációs betegségek - különös tekintettel az elhízás és allergia - megelőzésére használható programot.

A közleményben idézték Molnár Dénest, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnökét, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóját, aki szerint az elhízás megelőzésére tett népegészségügyi intézkedésekből eddig éppen az a korosztály maradt ki, amelynek körében a legtöbbet tehetünk a megelőzésért.

A fogantatástól a második életév végéig tartó időszak jelentősége azért is fontos - emelte ki -, mert ekkor alakul ki például a zsírsejtek száma, az anyagcsere-szabályozás, amelyek későbbi életkorban már nem befolyásolhatóak. Ráadásul az ekkor kialakuló táplálkozási és életmódbeli szokások sem változtathatók meg egykönnyen felnőttkorban - mondja a szakember. Felnőttkorban ugyanakkor primer megelőzésről már nem, csak a szűrések fontosságáról, az idejében felismert betegségek kezeléséről beszélhetünk - tette hozzá a gyermekgyógyász.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére