Lánykérés után...
Sokszor kavarogtak a fejemben a kérdések, de valahogy soha sem fogalmaztam meg. Tudom a közös jövőnk nem csak hiú ábránd. Tényleg igazi. Szeretjük egymást, és együtt szeretnénk megöregedni, akkor viszont miért nem kötelezi el magát mellettem? És vajon nekem miért nem elég, hogy csak szimplán szeret? Részemről tudom a választ: mert szeretnék a felesége lenni, szeretném a nevét felvenni, és szeretnék neki örök hűséget fogadni!
A héten lesz az évfordulónk, 15 éve vagyunk együtt. Ő 18, én 22 voltam mikor elkezdtünk járni, ez volt mindkettőnknek az első igazán komoly kapcsolata. Nem egy hirtelen fellángolt első pillantásra szerelem volt, hanem egy nagyon mély, őszinte, pár éves barátság alakult át szerelemmé. Fura visszaemlékezni az ifjú koromra, amikor még féltem, hogy ha ez mégsem alakul jól, akkor oda lehet egy kedves barát, de azért a szerelemnek mégsem lehetett parancsolni. Mert ez tényleg szerelem volt!
A kapcsolatunk elején nagyon fiatalok voltunk, pont, mint ahogy a többi pár, buliztunk, minden nap találkoztunk, de még nem laktunk együtt.
Már 4 éve jártunk, amikor párom – Kazy - Hollandiában kapott munkalehetőséget, másfél évet volt távol. Csak pár havonta tudtunk találkozni, de a távolság nem hogy szétválasztott volna minket, még inkább megerősítette bennünk az érzést, hogy mi összetartozunk, együtt akarunk lenni, együtt akarunk lakni, összeköltöztünk, gyűjtögettünk saját otthonra.
Újabb 4 év múlva megvettük saját kis házunkat, felújítottuk, beköltöztünk. 1 évre rá megszületett a kislányunk, majd 2 évre rá a kisfiunk. De a lánykérés még mindig nem került szóba.
Én nagyon szerettem volna esküvőt, de mivel a házra költöttük minden pénzüket, nem is lett volna rá keret. Amúgy sem egy házasság-párti, szerinte „a papír nem fontos, egy jó kapcsolat biztosan nem ezen múlik”. Elfogadtam, de mindeközben legbelül mindig is vágytam arra, hogy egyszer megkérdezze, leszek-e a felesége?
A gyerekek nőttek és sokszor jött a kérdés, hogy én miért nem vagyok Kazinczy, nekem miért Szabó a vezetéknevem?
És most január 10-én, 15 év, és két közös gyermek után, mit sem sejtve, hogy valaha is megkéri a kezem, eljött az énidőm… Mindent leszervezett, minden követ megmozgatott, hogy tökéletes legyen.
Épp dolgoztam a kecskeméti irodában, amikor egy nagy csokor virággal beállított, és a Rádió1 –en Balázsék műsorában élőben megkérte a kezemet.
Balázsék olyan bátor „férfiakat” kerestek, akik élő adásban megkérik a párjaik kezét. Azonnal tudta, hogy ez lesz az a lánykérés, amire tuti nem számítok. Beszervezte a főnökömet, a kolléganőmet, és egyszer csak belépett az ajtón... Az egész ország előtt mondta el, hogy ő mennyire szeret, és mennyire szereti, azt akivé válhatott mellettem, köszöni, hogy családot adtam neki, és végre megkérdezte, hogy leszek-e a felesége!
Tudom nagyon sok nőnek ez nem fontos, nem értik, hogy miért ilyen fájdalmas ennek a hiánya nekem, de biztos nagyon sok nő van, aki velem együtt sír most, akinek felcsillan most a szikra, hogy van remény. Hinni kell, sosem szabad feladni. Az érzés felbecsülhetetlen, hogy 15 év után, ahol nem csak a rózsaszín köd van már, két gyerek mellett is én vagyok neki a Nő, velem akarja leélni az életét, és ígéri, hogy jóban, rosszban mellettünk marad. Hogy az esküvőnk mikor lesz, azt viszont nem tudom, mert az is lehet, hogy akár 2 hét múlva is kimondhatjuk már a boldogító igent! Balázsék élő lánykérése során egy játékba is „bedobtak” minket, ahol egy álomesküvőt lehet nyerni, így akár már most Valentin-napon egybekelhetnénk, persze szintén élő adásban, Balázsékkal.
Hogy Valentin napon, vagy később azt majd a sors meghozza, de az biztos hamarosan az én nevem is Kazinczy lehet…
-Kecskemétimami-
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges