Jelenlegi hely

Országos hírek

Oldalak

Hárslevél alakú Gyuri bácsi megújult gyógynövénykertje Bükkszentkereszten

Hárslevél alakú Gyuri bácsi megújult gyógynövénykertje Bükkszentkereszten

A bükki füvesember gyógynövénykertje tavaly nyitotta meg kapuját. A hársfalevél mintázatú kertben látogatóközpont, több mint 150 féle gyógynövény, levendulákból formázott labirintus és természetbarát játszótér is található.

Kortárs költőkkel forradalmasítja az anyák napi verseket a dm

Versek Anyunak: kortárs költőkkel forradalmasítja az anyák napi verseket a dm

A dm Magyarország idén rendhagyó módon, az éves "Érezd az inspiráció erejét!” mottóval összhangban ünnepli az anyák napját. Kemény Zsófi, Hevesi Judit és Vörös István kortárs költőkkel együttműködve olyan modern versekkel köszöntik az édesanyákat, melyek a mai életünk történéseit, körülményeit és kihívásait helyezik a középpontba. Megnézed?

BalatonBike365 – bringás túrák egész évben

BalatonBike365 – bringás túrák egész évben

Nincs olyan bringás bakancslista, amin ne szerepelne a Balaton körbetekerése. A  Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ), a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) által létrehozott konzorcium a BalatonBike365 kezdeményezéssel ennél is tovább ment: olyan, a magyar tenger körüli, kerékpárral járható, kevésbé ismert, kisebb útvonalakat is kínál, melyek még izgalmasabbá és teljesebbé teszik a Balaton körüli biciklizést.

Diákok figyelem: így lehet a használt mobiltelefonból nyeremény

Diákok figyelem: így lehet a használt mobiltelefonból nyeremény

Országos visszagyűjtő verseny indul a Fenntarthatósági Témahét keretében, hogy felhívják a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára

Heccelés, a bullying, erőszakos viselkedés az iskolákban -  megtartották a III. Iskolai Agresszió Kezelési Pedagógus Konferenciát

Heccelés, bullying, erőszakos viselkedés az iskolákban - megtartották a III. Iskolai Agresszió Kezelési Pedagógus Konferenciát

Április 23-án került megrendezésre a III. Iskolai Agresszió Kezelési Pedagógus Konferencia, melynek témái az iskolai agresszió okaira és csökkentésükre, valamint az egyre inkább jelenlévő heccelés, valamint az internetes zaklatás megszüntetésére fókuszáltak.

Kivonják a forgalomból a Vigantol cseppeket - figyelj a gyártási számokra

Kivonják a forgalomból a Vigantol cseppeket - figyelj a gyártási számokra

A Vigantol 20000 NE/ml belsőleges oldatos cseppek (OGYI-T-01608) "19KQ042" számú gyártási tételét az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségtudományi Intézet a forgalomból kivonta! A Vigantolt általában kisgyermekeknek adjuk, D-vitamin hiány pótlására, kezelésére.

Érkezik az Úton – Hét nap a magyar Caminón 

Érkezik az Úton – Hét nap a magyar Caminón című film

Május 14-én debütál az „Úton - Hét nap a magyar Caminón” című ismeretterjesztő film. A 42 percesre tervezett film célja, hogy visszaadja a Camino-élményt – a sok gyaloglást, a természet hangjait, a csendet, a találkozásokat, a nehézségeket –, és további hazai tájak felfedezésére, zarándoklatra inspiráljon.

5+1 tipp: így készülj fel az érettségire

5+1 tipp: így készülj fel az érettségire

A magyar írásbelivel veszi kezdetét az érettségi szezon, vagyis alig néhány nap maradt hátra a középiskolásoknak a felkészülésre. A Perfekt Zrt. oktatási szakértője tippekkel segít, hogy a tanulás biztosan meghozza a várt sikereket. (Sohasincs késő elkezdeni tanulni...)

Mindjárt itt az érettségi – a vizsgázók csaknem fele a történelemtől tart a legjobban

Mindjárt itt az érettségi – a vizsgázók csaknem fele a történelemtől tart a legjobban

Minden gimnazista életében meghatározó szerepe van az érettségi vizsgának, hiszen ezen a megmérettetésen dől el, hogy ki milyen felsőoktatási intézményben folytathatja a tanulmányait. Egy meglepő felmérés eredményei azt mutatták, hogy a diákok csaknem fele a történelem vizsgát tartja a legnehezebbnek.

Virágzik a nárciszmező - Nárcisznap lesz Babócsán

Virágzik a nárciszmező – Újra lesz Nárcisznap Babócsán

Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb nárciszmezejének virágzása alkalmából április 30-án Babócsán.

2022-ben is Vállvetve Apával nap

2022-ben is Vállvetve Apával nap

Szép hagyománnyá érik, hogy Apák napját, azaz június harmadik vasárnapját, követő hétfőn – idén 2022. június 20-án – az édesapák beviszik magukkal a munkahelyükre a gyereküket.

Idén is megrendezik a FIT Kaland Tehetségversenyt – Jelentkezz Te is!

Idén is megrendezik a FIT Kaland Tehetségversenyt – Jelentkezz Te is!

Idén negyedik alkalommal szervezik meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjának (FIT) kooperációs és készségfejlesztő tanulmányi versenyét, a FIT Kaland Tehetségversenyt.
A negyedik osztályos diákoknak szóló ingyenes csapatversenyre a szervezők a teljes Kárpát-medencei diákság jelentkezését várják.

Megnyílt az ország legnagyobb Húsvéti Tojásparkja

Megnyílt az ország legnagyobb Húsvéti Tojásparkja

Hajdúszoboszló nemcsak az ország legnagyobb fürdőkomplexummal rendelkező városa, de a legnagyobb szabadtéri tojáskiállítással is dicsekedhetnek.

Húsvéti szalvétahajtogatás kicsiknek, nagyoknak

Húsvéti szalvétahajtogatás kicsiknek, nagyoknak

Két cuki nyuszit hoztunk a húsvéti asztal díszítéséhez.

Kiszámoltad már? Hány mobil ér egy gorillát?

Kiszámoltad már? Hány mobil ér egy csimpánzt?

Az első mobiltelefonunk kézbevételekor senki nem sejtette volna, hogy ha elromlik, mit is jelenthet. Veszélyes hulladék lesz, környezetszennyező, és mindennek köze lesz majd a gyerekmunkához, a védett állatokhoz és az újrafelhasználáshoz. Neked vajon hány lapul otthon a fiókban?
Izgalmakkal indul a húsvéti csokitojás szezon: szalmonellával fertőzött tojásokat találtak

Izgalmakkal indul a húsvéti csokitojás szezon: szalmonellával fertőzött tojásokat találtak

Máris elkezdődött a tojáskeresés, pedig van még pár napunk húvétig! A szalmonellás Kinder termékekből Magyarországra is jutott, nézzen mindenki utána otthon mit vett meglepetésnek a gyerekeknek!

Az önkéntesség szexi

Az önkéntesség szexi: hasznos elfoglaltság és ingyenes buli fiataloknak a nyári fesztiválokon!

Két év szünet után ismét beindul a fesztiválszezon.  A Fesztivál Önkéntes Központ lehetőséget kínál ezúttal is, hogy az érdeklődők “belülről” is megismerhessék a rendezvények életét. Akik látni akarják a legnagyobb nyári bulikat szervezői oldalról is, jelentkezzenek a www.fesztivalonkentes.hu oldalon!

Már lehet pályázni az  ingyenes balatoni táborozásokra

Már lehet pályázni az ingyenes balatoni táborozásokra

Az iskola végétől augusztus végéig tart a tábori szezon a balatoni Erzsébet táborokban. Már elindult a pályázati időszak, április 8-ig lehet beadni a pályázatokat, hogy Zánkán vagy Fonyódligeten töltsenek a gyerekek egy hetet a nyárból!

Sétálj a lombok között! - 10 lombkorona tanösvény

Sétálj a lombok között! – 10 lombkorona sétány

Szintet léphetünk az erdők felfedezésében: 5-15 méterrel a talaj fölött az erdő látványa, hangja, illata új élményt jelent. A fák lombkoronája között kanyargó sétányokon a látogatók testközelből figyelhetik meg a fákat, madarakat. Összegyűjtöttük a hazai lombkorona tanösvényeket és sétányokat. 

Gábor és Emilia esküvője - Elég szürreálisnak tűnt ez a brigád, de végül is, aki Balázsékat hallgatja gondolhatta, ez nem egy hagyományos menyegző lesz

Gábor és Emilia esküvője - Elég szürreálisnak tűnt ez a brigád, de végül is, aki Balázsékat hallgatja gondolhatta, ez nem egy hagyományos menyegző lesz

A kecskeméti Kazinczy Gábor és Szabó Emilia nem mindennapi esküvőjét mutatom most meg nektek. Persze maga a lánykérés is már nagyon különlegesre sikeredett, hiszen Gábor alig két hónapja, 15 év és két közös gyermek után, Balázsék élő rádióműsorában kérte meg Emilia kezét, ahol a fődíj egy álomesküvő volt.

Kövesd az aranyfonalat! – Megnyitott a Pénzmúzeum

Kövesd az aranyfonalat! – Megnyitott a Pénzmúzeum

A fiatalokat hangsúlyosan megszólító, interaktív kiállítással várja a látogatókat március 16-tól a Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeuma a frissen megújult Postapalotában, Budapesten.

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk március 15-re!

2 év után először lesznek nyilvános ünnepségek március 15-én.
Készüljünk hát együtt, ünnepeljünk együtt!

Beporzók napja avagy védd a méheket!

Beporzók napja avagy védd a kicsiket!

Harmadik éve, hogy március elején már kiemelt napon is foglalkozunk a méhekkel, védelmükkel és jelentőségükkel az emberiség életében. Tudod hogy mi a Beporzók napja? Csatlakozz te is az egyik országos programhoz!
Egy hét, ami az agyunkról szól! – Agykutatás Hete 2022

Egy hét, ami az agyunkról szól – Agykutatás Hete 2022

A fejedbe látok... manipuláció a kibertérben, stressz válaszok, az érintés ereje és más izgalmas témák is lesznek az idei Agykutatás Hetén. Személyesen és online is részt vehetünk az ingyenes programokon.

Tavaszi (n)agytakarítás

Tavaszi (n)agytakarítás

Dr. Deák Robert, a ConnectTheDots Oktatási Központ vezetője az Agykutatás Hete (Brain Awareness Week, 2022.03.14-20.) kapcsán segít rávilágítani arra, hogy agyunk egészséges működése tőlünk is függ, gondolkodásmódunk megújítható, ezáltal életünk medrét is befolyásolni tudjuk.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére