A gyanú beigazolódott, a víz szivárgott, a méhszáj 1 cm volt. A fogadott szülésznőm, Évi ekkor még műszakban volt, megcsináltuk a ctg-t, fájások még nem voltak. Egyet mondott Évi még korábban: Csütörtök délután nem szülünk, mert akkor a rendelőben kell lennem! Bármikor máskor lehet!
Hát nem éppen csütörtök volt? Így neki el kellett mennie, az ügyeletesekre maradtunk apával, dúlával, de egészen jól „elütöttük” az időt. 6-kor érkeztünk, 10-ig kaptam időt, hogy a testem magától működjön, de Dorka még nem akart kiköltözni, így 10-kor ballont raktak fel, ami segíti a méhszájat nyitni és beindítja a fájásokat. A ballon miatt antibiotikumot kellett kapnom, így kaptam egy csinos branült a kezembe, ami fájt és feszítette a bőröm, de gondoltam legalább ez majd eltereli a figyelmem, ha jönnek a kontrakciók.
Nagy pörgés volt aznap a szülőszobán, így a ctg-ben „vajúdtunk”, bár inkább csak várakozásnak nevezném. Ott nagyon jó volt, kényelmesek voltak a fotelok, figyelgettem a többi kismamát, beszélgettünk. Nem sokkal később megkaptuk az alternatív szülőszobát, aminek először nagyon örültem, de aztán kiderült, h hiába van benne kád, borzalmasan kényelmetlen, nem volt egy rendes szék vagy fotel, amin ülhettem volna, a tatami pedig kemény volt és alacsony. De szerencsére hamar kiraktak a szobából, mert másnak már jobban állt a szénája. Így folytattuk a „vajúdást” a ctg szobában, aminek én nagyon örültem!
15 órakor kivették a ballont, a méhszáj ekkor már 5 cm volt, fájás sehol. Mondták zuhanyozzak le nyugodtan és utána bekötjük az oxitocint. 16.30-kor bekötötték, amivel az jár, hogy innentől ctg-n kellett lennem folyamatosan. Megkaptuk a tulipános szobát, ami nagyon kis barátságos volt, a szülésznőmnek és a dúlámnak is ez a kedvence. Ágyba fektettek, de mondtam, h én nem fogok itt hanyatt feküdni, mert ez borzasztó kényelmetlen, így kicsit arrébb húztuk az ágyat és odavittük a fotelt, ami a szobában volt, abban ültem. Kényelmes volt!
A „fájások” lassan elindultak, de nem nevezném még igazán annak őket, az oxit nagyon finoman és barátságosan adagolták, egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy hirtelen nagy fájdalomba kergetnek. Így ment ez egészen estig. Időközben emeltek az oxin, hogy haladjon a dolog, de a baba szívhangja rosszul reagált rá. Ekkor többször rám néztek az ügyeletes orvosok és szülésznők is, ki-be járkáltak, volt egy kis aggodalmam, hogy emiatt esetleg császár gyanú merül fel. Megkértek, h feküdjek a bal oldalamra, ott jó volt a szívhang, így hagytak tovább így vajúdni.
Este ¾ 9 felé érkezett meg a szülésznőm, ekkor már voltak fájások is, szépen haladtunk előre. Majd hirtelen 5 cm-ről 6-7-re majd 7-8-ra nyílt a méhszáj. Rövid idő alatt óriást haladt előre a folyamat. A fájások közben egyre erősödtek. Nem éltem meg borzalmasnak, bár fájt ez tény. Minden fájásnál a dúlám a lábam masszírozta, ami nagyon jól esett, főleg mert már jó ideje az oldalamon feküdtem és a lábam ettől zsibbadt már. Párom pedig a keresztcsontom nyomta. Nyitották az ablakot, adták a vizet, legyeztek, borogattak. Amikor már egyre erősebbek lettek a fájások jöttek hozzá a hangok is.
Dúlám ekkor halotta már, hogy hol járunk a vajúdásban és folyamatosan bíztatott, hogy ez az, nagyon jól csinálom. Az ügyeletes orvos miatt és a ctg miatt hanyatt fekve kellett a kitolásban lennem, ami azt hittem sokkal rosszabb élmény lesz. A szülésznő volt nekem szemben, párom a jobb oldalamon, dúlám a bal oldalamon, törölte a homlokom vizes ruhával, az orvos is mellettem állt szépen bíztatott, és volt bent egy tanuló szülésznő is, ő is kedves volt, tartotta a hátam. 23:50 körül érkeztünk a kitolásba. Kicsit később az orvos úgy ítélte, hogy vágjunk, és egy nagyon pici metszést csinált, majd a következő tolásra megszületett Dorka 0:37-kor.
A kitolásban a fájások nagyon ritkásan jöttek, ami azért volt jó, mert kettő között volt időm pihenni és felkészülni. A gátmetszésből csak az érzéstelenítő injekció beadását éreztem. A babát a hasamra tették, mert a zsinór csak addig ért el. Apuka vágta el a zsinórt kicsit később párás szemmel, majd a lepény is szépen megszületett. Ezt követte a varrás.
Amíg varrtak inkább apukára tettük a babát. Majd miután megvolt minden mindenki szépen elvonult és ott maradtunk a szülőszobán egészen hajnal 3-ig. Kicsit ott felejtettek bennünket a nagy pörgésben, mindenki aludt vagy pihent, a szülőszobákban is már csak egyben volt egy vajúdó. A babát levitte a tanulószülésznő a gyerekosztályra, engem pedig a takarító néni, aki nagyon kedves volt! Apuka lement az autóba a gyerekágyas csomagokért, dúlám pedig a szülőszoba ajtajában találkozott össze a következő mamájával, akinek a szülése beindult. Így ő azzal a lendülettel fordulhatott is vissza és vetette bele magát a következő szülésbe.
Fél4-kor érkeztem meg a gyerekosztályra egy 4 ágyas szoba 4. tagjaként. Nagyon rossz volt, hogy mindenki aludt, alig mertem az ágyban mozdulni is, nehogy felkeltsem a többieket. Dorkát 4-kor hozták ki. Alig vártam a reggelt. Hirtelen anyátlannak éreztem magam, az eddigi sok segítő kéz eltűnt és magamra maradtam.
Aztán reggel 8 körül dúlám lejött megnézni, mert addigra be is fejeződött a szembejövő kismama szülése. Pont kapóra jött, hogy ott van, megkértem, hogy jelezze, szeretnék alapítványi szobába költözni. Így történt, hogy a délelőtt folyamán át is mehettünk Dorkával egy egyágyas szobába. Párom hazament reggel, otthon még megnézte Dorka születésének videóját, mert végig fejkamerázta az egészet!
Aztán délután visszajött hozzánk és utána végig velünk maradt és hármasban töltöttük az első napokat! Pénteken 0.37-kor megszületett és hétfőn délután fél2-kor jöttünk el a kórházból (saját felelősségre), mert a tej nem indult be varázsütésre, a súlyesés pedig 3520-ról 3190-re csökkent. De én már nem akartam ott maradni! Haza jöttünk és szépen meg is indult a tej. A kórház csescemőseinek köszönhetően sok segítséget kaptam a szoptatásban!
Ui: Dorka születéséről értesítettem a kecskeméti orvosom is, aki válaszolt, hogy már tud rólunk és gratulál nekünk. A húgom orvosa is ő, és amikor találkoztak a dr. úr érdeklődött felőlünk!
A dúla munkássága: A várandósság 14. hetében kerestük fel párommal E. dúlát. Nem ismertem Őt, csak hallottam róla, illetve tudtam, hogy azokat a nézeteket vallja, amiket én is szeretek! A konzultáció után tudtam, hogy Vele és Pesten szeretnék szülni, párom pedig támogatott, így ebben egyet értettünk. A várandósság alatt folyamatos kapcsolatban voltunk, eleinte e-mailben, majd később konzultációk alkalmával találkoztunk a végében pedig már inkább telefonon értekeztünk. Nagyon sokat jelentett, hogy van valaki, akit bármikor hívhatok, tudtam, hogy rá számíthatok minden tekintetben és eldöntendő kérdésben! Ha csak ennyi lett volna a feladata is megérte volna, mert ez a biztonságérzet biztos, hogy befolyásolta a várandósságomat is! A nagy napon eleve a tudat, hogy valaki olyan van velünk, aki ismeri az egész szülés menetét, ismerete a kórházat és az ott dolgozók nagy részét megint csak nyugalommal töltött el.
A nap nagy részében igaz nem sok mindent tudtunk csinálni, hiszen elnyújtott és lassú folyamat volt. Valahogy úgy képzeltem, hogy itt majd minden egyes órában csinálni fogunk valamit. J Amikor már ágyba kerültem és jöttek a fájások az oldalamon kellett feküdnöm, ami zsibbasztotta az alul lévő lábam, Ella pedig folyamatosan masszírozta, ez nagyon jó volt. Felállította a kis oltárunkat a képeinkkel, gyertyákkal, készült boldog szülinapot táblácskával Dorkának, és egy felirattal, ami a kórházi személyzetnek szólt, hogy ma ünnep van, gyermekünk születik. Ezek az apróságok nagyon figyelmesek voltak tőle és a feltétlen szeretetét éreztem rajtuk. Masszírozta a kezem, illóolajat öntött rá, nyitott az ablakot, adta a vizet, borogatta a homlokom, elkísért pisilni és amikor már a „hangos” résznél jártunk nagyon bíztatott, hogy ügyes vagyok, jól csinálom! Azt gondolom, hogy a jelenlétére és támogatására pont annyira volt szükségem, mint a férjemére és a szülésznőmére, bármelyikük hiányzott volna a kirakósból! Ha elölről kezdeném, még egyszer pontosan így csinálnám, ugyanezeket a döntéseket hoznám meg, és ugyanezeket az embereket kérném meg, hogy legyenek velem a nagy napon, mert nélkülük ez a nap nem lehetett volna ilyen csodás és szép élmény.
Összességében semmi rossz emlékem, élményem nem maradt a szülésről. Igaz a tény: Minden nőnek jár egy dúla!
Örök hála minden résztvevőnek!
K-D-Cs
Kecskemét, 2016-03-18
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
