Jelenlegi hely

78 százalékkal csökkent a kanyaró okozta halálozás

Világszerte 78 százalékkal esett vissza a kanyaró okozta halálesetek száma 2000 és 2012 között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint.

A friss adatok alapján a szervezet úgy véli, hogy ezen időszak alatt 13,8 millió halálesetet sikerült megelőzni. A WHO szerint az immunizáció jó szintjének és a gyermekeket célzó védőoltás-kampányoknak köszönhető az eredmény - ismertette pénteken a BBC News.

A szervezet jelentése azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a kanyaró még mindig világszerte komoly probléma, és vannak olyan populációk - például Afrikában és Délkelet-Ázsiában -, amelyek védtelenek a betegséggel szemben.

Az elmúlt évtizedben tapasztalt visszaesés számokban kifejezve azt jelenti, hogy a 2000-ben feljegyzett 562 ezer halálesettel szemben 2012-ben 112 ezer kanyarós halálozás következett be.

Egyéves kora előtt a világ gyermekeinek 84 százaléka megkapja az első védőoltást a fertőző betegség ellen, 145 országban pedig rutinszerűen második védőoltást is adnak a gyerekeknek az immunitás biztosítására és a járványok kitörésének megelőzésére.

A WHO arról is tájékoztatott a jelentésben, hogy 2000 óta több mint egymilliárdra nőtt a kanyaró ellen beoltott gyerekek száma. 2012-ben 145 millióan kapták meg az oltást.

A szervezet erőfeszítései ellenére 2012-ben Afrikában, Délkelet-Ázsiában és Európában is kitörtek komoly kanyarójárványok. A Kongói Demokratikus Köztársaságban több mint 72 ezer kanyarós esetet jelentettek, Indiában 18 ezerre tehető a megbetegedettek száma, Ukrajnában 12 ezerre, Nagy-Britanniában pedig kétezerre. Nagyobb átoltottság nélküli területeken a járványok kitörésével továbbra is számolni kell - hangsúlyozta a WHO.

Még mindig túl sok gyermek hal meg kanyaró miatt. Világszerte naponta 330 kanyarós halálesettel számolhatunk jelenleg, és az elhunytak többsége gyermek - mondta el Karen Mah, a WHO és a UNICEF közös kanyaró- és rubeolaellenes küzdelmére létrehozott programjának szóvivője. Hozzáfűzte: globálisan 84 százalék fölé kell emelni a betegség ellen beoltottak számát.

"Az is létfontosságú, hogy a szülők teljesen tisztában legyenek a védőoltás hasznával és azokkal a kockázatokkal is, amelyeknek a be nem oltott gyermekek vannak kitéve" - hangsúlyozta a szóvivő.

A WHO és a UNICEF közös programja 2015-re 95 százalékkal akarja csökkenteni a kanyarós halálesetek számát, és 2020-ra a világ legalább öt régiójában fel akarja számolni a kanyarót és a rubeolát.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére