Jelenlegi hely

Novák Katalin: januártól bővül a gyed extra

Januártól már a baba 6 hónapos korától igénybe vehetővé válik a gyed extra!

A munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát a kormány szerdai döntése értelmében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken egy budapesti konferencián.

Novák Katalin elmondta, eddig erre a gyermek egyéves kora után volt lehetőség, jövőre azonban már a gyermek féléves korától folyósítják az ellátást.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a gyed extra 2014. januári bevezetése előtt az anyáknak választaniuk kellett a gyed és a munkajövedelem között; a kettőt együtt nem kaphatták meg.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyed extra minden 2 év alatti gyermek után külön-külön jár. Ez azt jelenti, hogy az a nő, akinek két 2 év alatti gyermeke van és visszatér dolgozni - akár részmunkaidőben is - a fizetése mellett két gyedet kap.

Az államtitkár a rendezvényen azt hangoztatta, hogy egy ország, egy nemzet akkor lehet hosszú távon sikeres, ha a családokat erősíti, rájuk épít, az ő boldogulásáért tesz. Azt is elmondta, egy kormányzás akkor lehet eredményes, ha nem bontja elemeire a családokat, ha nem külön nézi a gyermekeket, a nőket, az időseket, az álláskeresőket vagy a munkavállalókat.

A konferencia címére - Civilekkel a családokért - utalva Novák Katalin arról beszélt: a kormány célja a családok jólétének növelése, ebben pedig szerinte megkerülhetetlen partnerek a családbarát közgondolkodás elterjesztésében szerepet vállaló civil szervezetek, köztük a rendezvény házigazdája, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.

Kitért arra: egyre több munkaadó ismeri fel, hogy akkor lehetnek igazán sikeresek, ha erősítik a cégen belüli családbarát szemléletet, ha támogatják munkatársaikat abban, hogy "bátran vállalják családi hátterüket". Hozzátette, ahogy Európa több országában, Magyarországon is egyre inkább elterjed a gyermeknevelés melletti munkavállalás, és úgy látják, a nők szívesebben és bátrabban vállalnak gyereket akkor, ha látják, hogy összeegyeztethető lesz a családi életük a munkájukkal.

Ahol a gyermekvállalás és a munkavállalás egymást erősítő és nem egymást kizáró tényező, ott sokkal több gyermek születik - fogalmazott Novák Katalin, hozzátéve: Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne használja ki azt a tudást, képességet és tenni akarást, amely a magyar nőket jellemzi.

Az államtitkár a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom rendezvényén a családok nemzetközi napja alkalmából családbarát munkahely díjakat adott át. A díjazottak között volt mások mellett Újbuda, Vác, Szentendre, Dévaványa, Kétújfalu önkormányzata, továbbá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a budapesti és a váci fegyház és börtön, a Debreceni Egyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a budapesti Uzsoki utcai kórház, az orosházi kórház, a Központi Statisztikai Hivatal és a Heves Megyei Kormányhivatal.

Nagyvállalati kategóriában díjat kapott az IT Services Hungary Kft., az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Magyar Telekom Távközlési Nyrt., a Magyar Nemzeti Bank, a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. valamint a DM Kft.

Novák Katalin március 26-án hirdette meg a Családbarát munkahely elnevezésű pályázatot, akkor azt mondta, a cél az, hogy a kismamák számára könnyebbé tegyék a család és a munka összehangolását.

 Az 50 millió forint keretösszegű pályázatra vállalatok vagy költségvetési, közigazgatási szervek, önkormányzatok jelentkezhettek, amelyek azt vállalták, hogy legalább egy éven át egy - általuk kitalált vagy már máshol működő - konkrét családbarát programot folytatnak.

A program lebonyolítását az akadémiai konferenciát is szervező - a tervezett gyerekek megszületését támogató - Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány segítette. A mozgalmat 2009-ben Kopp Mária orvos hívta életre azzal a céllal, hogy annyi gyerek születhessen, ahányat a családalapító fiatalok terveznek; ennek érdekében a civil szervezet számos konkrét javaslatot terjesztett már a kormányok elé, ezek közül többet be is építettek a kormányzati családpolitikába.

Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból. A mozgalom 2013-ban elérte, hogy az Országgyűlés valamennyi frakciója közös nyilatkozatot adjon ki, amelyben a politikusok vállalták, támogatni fognak minden olyan családpolitikai intézkedést, amely a születésszám növekedését eredményezheti.

A mostani rendezvény délutáni részében kerekasztal-beszélgetést tartanak az öt parlamenti frakció képviselői a két évvel korábban elfogadott nyilatkozatról.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére