Jelenlegi hely

Nálad van a milliókat érő ötlet?! Akkor jelentkezz!

Zajlik a regisztráció az 5letből jövő! hetedik évadára!
Már lehet regisztrálni az országos 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedő hetedik évadára! Az egyedülálló, középiskolásoknak szóló vállalkozói verseny célja, hogy a fiatalok kreatív, csapatmunkára épülő, személyiségfejlesztő feladatok mentén sajátíthassák el a győzelemhez szükséges vállalkozói ismereteket, amelyek egyúttal nagy segítséget jelentenek számukra a pályaválasztás során, de akár az egész jövőjüket megalapozhatják.

Milliókat érő ötletek

A verseny sikerét fémjelzi, hogy az elmúlt hat év során eddig 4 ország 37 városából, több mint 1000 diák játszott hónapokon át, 3-5 fős csapatokban, szakmai mentorok támogatásával, hogy ötleteikből igazi vállalkozásokat formáljanak. A verseny két napos döntőjébe minden évben a szakértői bírálók által legjobban teljesítő öt csapat jut be, akik megküzdhetnek az 1+1 millió forintos fődíjért. 

Több, mint verseny

Az 5letből jövő! vetélkedő során a vállalkozói- és pénzügyi ismereteken túl a diákok önismerete, társas kompetenciáik, együttműködési- és prezentációs készségük is fejlődik. Nem csoda hát, hogy a fiatalok egyik kedvenc versenyévé vált:

 

A résztvevők már nyertesek

A döntő két napos, exkluzív környezetben megvalósuló élményprogramokkal és csapatépítő tréningekkel, webináriummal egybekötött megmérettetés, ahol az évad legjobb ötletét most is egy szakemberekből álló zsűri fogja kiválasztani, és az 1+1 milliós fődíj mellett további nyeremények is gazdára találnak, már a verseny első fordulójában is. 

Az 5letből jövő! vállalkozói verseny küldetése, hogy támogassa a következő generációk fiataljait a bennük élő jövő felfedezésében, és az álmaik megvalósításában. Csatlakozz játékosként, szurkolóként vagy támogatóként, és légy részese ennek az felejthetetlen élménynek! A hetedik évadra már elindult a regisztráció a https://5letboljovo.hu/ weboldalon!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Ugrás az oldal tetejére