Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

"Falak helyett hidak" címmel minősített szociális továbbképzést indítunk Kecskeméten.

"Falak helyett hidak" címmel minősített szociális továbbképzés indul Kecskeméten.

A programunk célja: az asszertív kommunikációs készség fejlesztése a segítő kapcsolatokhoz. Tervezett intenzitása: 6x5 óra 6 hét alatt, mely az igényekhez alakítható.

Duális képzés

Duális képzésre várják a jelentkezőket

Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala első ízben a 2016/2017. tanévtől vesz részt a duális képzésben, amely a hallgatók, a felsőoktatási intézmények, illetve a gyakorlati helyek együttműködésén alapuló képzési típus. A duális képzésben a hagyományos képzési rendszertől eltérően a hallgatók sokrétű szakmai tapasztalatra tehetnek szert.

Szakmai Fórum Középiskolások Számára Kecskeméten

Szakmai Fórum Középiskolások Számára Kecskeméten

Pályaválasztás előtt álló fiatalok pályaválasztási, pályaorientációs tanácsadása Kecskeméten. A Kecskeméti Szakképzési Centrum, a Hírös Agóra és Pályaválasztási Tanácsadó 2016. január 27-én 13.30 órakor nyilvános szakmai fórumot rendez középiskolások számára.

Újabb 100 milliárd Kecskemétnek

Újabb 100 milliárd Kecskemétnek

A Modern Városok Programmal kapcsolatban közös sajtótájékoztatót tartott kedden Orbán Viktor miniszterelnök és Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, a kecskeméti városháza dísztermében. Teltház előtt bejelentették, hogy Kecskemét a következő öt évben újabb jelentős, összegészében közel százmilliárd forintos központi támogatásban részesül.

Reklámozzunk hatékonyan, Facebook képzés Kecskeméten

Reklámozzunk hatékonyan, Facebook képzés Kecskeméten

Vállalkozó vagy, vagy tervezed, hogy vállalkozást indítasz? Reklámozz hatékonyan és profin. Gyere el a kecskeméti facebook képzésre, ahol profi szinten megtanulhatod hogyan hirdess a Facebookon minél eredményesebben!

Új családi koncertsorozat indul BonBon Matiné címmel

Új családi koncertsorozat indul BonBon Matiné címmel

Egyszer régen, - de azért nem olyan régen! – volt egy gyerek, aki nem hitt a mesékben. Mindig csak azt mondta: „Á, a mesék csak arra valók, hogy a gyerekeket szórakoztassák!” Hiába találkozott Lúdanyóval, hiába hallotta a csodásabbnál csodásabb történeteket, nem hitt bennük. Történt aztán egyszer, hogy Lúdanyó megelégelte a dolgot és elvitte ezt a gyereket a mesék országába, hiszen az ő meséi olyan varázslatosak, hogy akár életre is kelnek! Hát így történt, hogy a mára Győző bácsivá lett gyerek megtanulta, miért is fontosak ezek a mesék. És megtanulta, miért is fontos, hogy mindenki találkozzon Lúdanyóval!

Február 29.-én 50%-os jegyekkel mehetünk a Fürdőkbe! Kecskeméten is!

Február 29.-én 50%-os jegyekkel mehetünk a Fürdőkbe! Kecskeméten is!

A szökőév tiszteletére február 29-én kedvezményes belépőkkel, sőt, sok helyen félárú masszázsokkal és szaunaszeánszokkal ünnepelnek a hazai fürdők. Összegyűjtöttük, miért, hol és milyen kedvezmények várhatók.

Keressük a családbarát helyeket Kecskeméten!

Keressük a családbarát helyeket Kecskeméten!

Keressük a családbarát helyeket Kecskeméten! Ha gyerekekkel indulunk útnak, előnyben részesítjük a bababarát, gyerekbarát, családbarát helyeket, de pontosan mit is jelentenek ezek a fogalmak? Nálunk egyelőre nincs egységes osztályozási rendszer, amely értékelné, és nyilvántartaná a családbarát helyeket, így magunknak kell kideríteni, hogy milyen családbarát szolgáltatásokat kínálnak a szolgáltató helyek.

Bírod a magasságot? Nyerj romantikus sétarepülést pároddal a Szabadidőközpont

Bírod a magasságot? Nyerj romantikus sétarepülést pároddal a Szabadidőközpont

Egyedülálló lehetőséget és játékot kínál Valentin-napra szerelmespároknak a Benkó Zoltán Szabadidőközpont, gyertek sétáljatok ki és máris nyerhetsz egy romantikus sétarepülést pároddal! Csak Te és a párod. Meg a pilóta, jó esetben…

Hova írassam a gyereket? Vélemények első kézből a Kecskemétimamin!

Hova írassam a gyereket? Vélemények első kézből a Kecskemétimamin!

Közeleg a beiratkozások időpontja: javában zajlanak a nyílt napok, iskola előkészítő foglalkozások. A Kecskemétimami szülői vélemények közvetítésével szeretné segíteni az intézményválasztás előtt állókat. 

Gummy Kids gyermekvitamin egyet fizetsz, kettőt kapsz akció!

Gummy Kids gyermekvitamin egyet fizetsz, kettőt kapsz akció!

Gummy Kids gyermekvitamin egyet fizetsz, kettőt kapsz akció a Vitaminbirodalom.com weboldalon! Most 5.626 Ft-ért 2 doboz Gummy Kids gumivitamint postázunk neked! Nagyszerű lehetőség, hogy féláron hozzájárulhassunk gyermekünk egészségéhez!

Segítség a CSOK - hoz! Ingyenes előadás február 23.-án Kecskeméten!

Segítség a CSOK - hoz! Ingyenes előadás február 23.-án Kecskeméten!

Ingyenes előadással segítik a családokat a CSOK értelmezésében Kecskeméten. Hírlevél olvasóinkat a pontos helyszínről hírlevélben értesítjük, iratkozz fel, hogy ne maradj le.

Torkos csütörtök

Torkos csütörtök 2016 Bács Kiskun megyében!

Február 11-én ismét lesz Torkos Csütörtök, a várva várt nap, amikor mindenki féláron próbálhatja ki a magyar vagy akár a nemzetközi gasztronómia remekeit a csatlakozott éttermek bármelyikében. Kiváló alkalom ez arra, hogy a vendéglőbe járók féláron keressenek maguknak új törzshelyet, vagy visszatérjenek kedvenc vendéglőik egyikébe és ott fedezzenek fel új ízeket. A résztvevő éttermek ezen a napon 50% kedvezményt adnak az elfogyasztott ételekre és az alkoholmentes italokra.

Marketing alap és haladó képzések Kecskeméten

Marketing alap és haladó képzések Kecskeméten

Remek lehetőség, hogy vállalkozásod még nagyobb bevételt eredményezzen. Végre már nem kell Budapestre utaznunk egy-egy jó és gyakorlatias képzésért, marketing alap és haladó képzések Kecskeméten.

A KecskeROPPANCSerek csapatába várják a jelentkezőket!

A KecskeROPPANCSerek csapatába várják a jelentkezőket!

TOBORZÓ!!! A nagy érdeklődésre való tekintettel megalakítjuk a KECSKEROPI Kecskeméti Amatőr Röplabda Csapat új, old timer részlegét!!!

Egy lakiteleki kisfiú kér segítséget

Egy lakiteleki kisfiú kér segítséget

Egy lakiteleki 5 éves kisfiúnak kér édesanyja segítséget, története megható és mélyen szívszorító.

Elveszett kesztyűk napja

Elveszett kesztyűk napja

Nem hivatalosan a mai nap az elveszett kesztyűk napja, legalábbis Kecskeméten biztosan! Ki tudja, az ország többi részén mennyi kesztyű kallódik a párja nélkül, gazdátlanul, valahol az utcán, vagy egy üzeltben. ...és itt nem egy kesztyűt árusító üzletre gondolok. Ha csak azt nézzük, hogy Kecskemét kis városrészében 3 kesztyűt találtam tegnap este óta és még csak fél 10 van, az országban pedig van 19 megyeszékhely, plussz a városok, falvak, melyek potenciális veszélyforrások a kesztyűk elhagyására, vajon mennyi kéz-melegítő árválkodik az utcákon?

Játssz velünk! Tervezz és nyerj egyedi telefon hátlapot!

Játssz velünk! Tervezz és nyerj egyedi telefon hátlapot!

Játék! 2016. február 10-ig, hetente kisorsolunk egy egyedi telefon hátlapot azok között, akik a tervezőfelületen elkészítenek - akár saját fotójukkal - egy számukra kedves egyedi telefontokot!

FreeKid gyerekruha és cipő üzlet

30-50%-os Óriási előszezoni akció Kecskeméten és Lajosmizsén

Minden tavaszi nyári cipőre és ruhára, illetve a téli árukészletre is vonatkozik. Akciónk: Primigi, Geox, Falcon cipőkre. Ido (dodipetto), Geox, Primigi, S.Oliver, ChipiChips, Pippi ruhára érvényes a FreeKid gyerekruha és cipő üzletekben. Cipők, szandálok, balerina cipők, polók, tunikák, legings, farmer, szélkabát, steppeltkabát, pufimellény, kardigán, szabadidő együttesek, baby ruházat, sapka, sál, zokni, harisnya és még sok más termék áll rendelkezésünkre.

Vajon ki lesz az Év Orvosa? Két kecskeméti orvos is a jelöltek között!

Vajon ki lesz az Év Orvosa? Két kecskeméti orvos is a jelöltek között!

Köszönjük meg együtt! Most újra itt a lehtőség, hogy egy kecskeméti orvos kapja meg az egyik legrangosabb díjat, az Astellas-díjat - Az év orvosa pályázaton Hamarosant a nyilvánosság előtt is megköszönheti egy szavazattal, hisz a pozitív visszajelzések az orvos-beteg kapcsolatok legjobb építőkövei.​ 

Boldog Új Évet!

Boldog Új Évet!

Nagyon köszönjük, hogy velünk tartottatok egész évben, köszönjük a sok segítséget, köszönetet, kérdést és olvasói levelet, amit nekünk küldtetek!

Remélem jövőre is sok új, érdekes és hasznos dologban tudunk majd a segítségetekre lenni, továbbra is írjatok, kérdezzetek, legyetek a Kecskemétimami önkéntes segítői, mi pedig ígérjük, hogy még több hasznos dologgal, még jobb tartalmakkal kedveskedünk Nektek!

Ezúton kívánunk Örömökben és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet! Találkozzunk 2016-ban is!

Egy gyermek üzenete szüleihez

Egy gyermek üzenete szüleihez

Bármennyire is rohanós a világunk, stresszes a karácsony, kiakasztanak a gyerekek, az anyósunk.... egy kicsit álljunk meg, lassítsunk le és olvassuk el ezeket a kívánságokat! Mi is boldogabbak leszünk, ha gyermekeink boldogok és ha egy gyermek boldog, akkor sikeres is! Elsősorban mi anyák tehetünk ezért!

Legjobb karácsonyváró programok Kecskeméten!

Legjobb karácsonyváró programok Kecskeméten!

Összegyűjtöttük, hogy Kecskemét és környékén hová, milyen karácsonyi programokkal várják a gyerekeket és felnőtteket. Rengeteg színes programmal várják kicsiket és nagyokat, csemegézzetek :) 

Kecskeméti esti tagozatos szakképzések indulnak február 1.-től felnőttek részére

Kecskeméti esti tagozatos szakképzések indulnak február 1.-től felnőttek részére

Tanulni sosem késő! A Kecskeméti Szakképzési Centrum tagintézményei a következő szakképesítéseket hirdetik keresztféléves oktatásban esti tagozaton 2016. február 1-jétől felnőttek részére. A képzések 10-12 fő esetén indulnak.

Csigabiga Családi Napközi

Csigabiga Családi Napközi

Projekt zárásához közeledik a 2015. februárjában Kecskeméten, a Petőfivárosban megnyitott Csigabiga Családi Napközi, amely Európai Uniós támogatással jött létre.. A Családi Napközi alternatív megoldási lehetőséget biztosít az újra munkába álló, munkát kereső vagy bármilyen szakmai továbbképzésben részt venni vágyó kisgyermekes szülők részére, akik gyermekeiket az intézményes formától eltérően kis létszámú, biztonságot és szeretetet nyújtó családias környezetben szeretnék elhelyezni. Rugalmas nyitvatartási idővel alkalmazkodnak a szülők változó igényeihez.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére