Látványvilágában izgalmas és színes, mégis korhű tudott maradni a díszlet. A társulattól megszokott színvonalon tart minket fogságban a cselekmény vezetése, hiszen a kiváló tánc- és énekművészek rengeteg pluszt adnak hozzá.
A címszerepben Bori Réka, férjét, Lajost Koltai-Nagy Balázs alakítja. Erzsébet különleges képességet kap a feljebbvalótól, álmaiban meglátja a jövőt, s hite már gyermekként is erősen befolyásolja életét. Bori Réka tökéletes választás erre a szerepre, hiszen ő maga is őszinteséget, tisztaságot sugárzó gyönyörű művész, aki nem mellesleg csodálatosan énekel. Tündököl a szent életre hívásában; tőle hiteles, hogy erős, megingathatatlan és jóságos a magyar király lánya.
Erzsébet nem akar lemondani segítő szándékáról a szegények és elesettek felé, csak mert az udvarban, ahová 5 éves korában küldik, nem támogatják ezt. Lajost, akivel testvérekként nőttek fel, – hiszen eredetileg nem neki szánták feleségül – azonnal elbűvöli csodálatos lénye, s később szembe kerül saját anyjával és az udvarban lévő elvárásokkal. Koltai-Nagy Balázs kiváló játékával és fantasztikus énekhangjával varázsolja el a nézőket estéről estére Lajos szerepében. Réka és Balázs duettjei magával ragadóak.
S miközben megismerhetjük Erzsébet rövid életének főbb eseményeit, olyan kérdéseket boncolgatunk, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. Miért a jók mennek el? Érdemes-e jónak lenni? Mennyi tragédiát bír el egy ember? Azok ellenére is lehetünk hitünkben megingathatatlanok? El tudjuk-e csitítani a bosszúvágyat… és így tovább. Ilyen mélységekbe kalauzol el minket az előadás.
Bori Réka és Koltai-Nagy Balázs színművészek mesélnek nekünk a felkészülésről, az előadásról és a hivatásukról.
Hisztek annak sorsszerűségében, hogy olyan szerepek találnak meg, amikre éppen szükségetek van?
Réka: Én nagyon hiszek benne. Nem tudom, hogy a sorsnak vagy a vezetőségnek köszönhető-e… Mindig azt kérdezik az interjúk során tőlem, van-e szerepálmom. Azt szoktam erre válaszolni, hogy nem is igazán volt ezen alkalmam gondolkodni, mert mindig annyira szép feladatok és jó lehetőségek találtak meg a pályám során. Különböző műfajú és egyre nehezebb feladatokkal bíznak meg, ezzel elősegítve a fejlődésemet.
Balázs: Én szeretnék hinni abban, hogy az ember olyan akadályokba ütközik, amikkel éppen meg kell küzdenie, szellemi intelligenciához és korhoz mérten. De néha a saját helyzetünket magyarázzuk bele egy adott szituációba. Ha van egy darab, aminek elsőre úgy tűnik, nincsen mondandója a számomra, akkor nekem kell megtalálnom benne, hogy mit adhat nekem. Ez lehet a Cirkuszhercegnő, A pillangók szabadok vagy Az Ég tartja a Földet, teljesen mindegy, melyik előadásról beszélünk. Vagy az élet ad nekem olyat, amire nagyon kell figyelnem, vagy pedig megkeresem benne a lehetőséget és az okot, hogy miért találkoztam az adott előadással.
Tanultatok valamit ezektől a szerepektől? Akár magatokról?
B.: Óhatatlanul, szerintem igen. Valahol pont ez lenne a lényeg, hogy megtaláljuk azt az újat, ami még nincs bennünk, vagy eddig nem tört felszínre. Nem szeretném azt gondolni, hogy már nem tudok újat tanulni, valamit mindig. Visszatérnék az előző válaszomra, ez pont az a helyzet, ahol nekem kell megtalálnom, hogy mi a dolgom az adott szereppel.
R.: Amikor elkezdünk foglalkozni egy szereppel, sokat gondolkodunk rajta. Ilyenkor előjönnek olyan dolgok, amikre nem feltétlenül gondolnék magamtól, én, mint Bori Réka. De, amikor a szerep által találkozom vele, akkor elindít bennem valamit. Erzsébet szerepe kifejezetten ilyen, bár nem mondom, hogy engem a hit témaköre teljesen elkerült, hiszen már volt hozzá közöm az életemben. Isten, a Sors, a Végzet vagy a feljebbvaló, amit nem tudunk magyarázni, nevezhetjük bárhogyan, hiszen az emberiség már nagyon sok megfogalmazást kitalált.
Eddig nem voltam soha rákényszerítve, hogy aktívan foglalkozzak vele. Most viszont a gondolataimat, a véleményemet és a személyes kapcsolatomat, kapcsolódásomat mind-mind elő kellett ásnom. Sokat tanultam és fontossá vált számomra. Minden szerepemből tanultam eddig.
Az aktuális lelkiállapototok szerint másként hat rátok, amikor játszotok? Más volt tavasszal próbálni a Margitszigeti Színházban és most? Érik egy szerep az idővel?
B.: A tavaszi próbafolyamat és a szeptember 1-jei bemutató között, valamint a kecskeméti premier előtt is hosszú idő telt el. Ezért igen, ilyenkor az anyag ülepszik. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ember ilyenkor folyamatosan ezen kattog. Amikor újra előveszem, elolvasom, felelevenítem és újra színpadra lépek vele, akkor vannak dolgok, amik megérnek, értelmet nyernek, ezekhez idő kell. Amikor napról napra történik meg a megfogalmazás a színpadon, akkor még nincs meg az az idő, ami ahhoz kell, hogy az érési folyamat végbe menjen.
R.: Szerintem kétféle szituáció van. Van ez az eset, ami Az Ég tartja a Földet című előadással történt, hogy hosszú ideig nem játszottuk. Ez már elegendő idő ahhoz, hogy ne foglalkozzunk vele aktívan. Mikor visszamegyünk a szerepbe, akkor hirtelen annyira evidenssé válik valami, hogy miért nem úgy csináltam, eddig nem ezt gondoltam. De akár az Elisabeth-et is említhetném. Mivel van már bennünk ilyenkor egy magabiztosság a technikai dolgokat illetően, már van tudásunk a darabról és a szerepről, meg tud jelenni egy újabb réteg. Akárhányszor elővesszük újra, mindig felkerül egy újabb réteg. Hiszen mi is változunk, emberileg és színészileg is, fejlődünk, máshol tartunk.
Illetve, a másik eset, ami Az Ég tartja a Földet musicallel van most jelenleg, hogy szinte mindennap van előadás. De mindennap máshogy kelünk fel, nincs két egyforma nap.
Jó értelemben vett küzdés ez ilyenkor. Hiszen van egy koreográfiája a darabnak, egy érzelmi koreográfiája is, nekem pedig minden egyes napon meg kell találnom azt a módot, hogyan tudom úgy csinálni, hogy az érvényes legyen. Ez az egyik legnehezebb dolog a szakmánkban, hogy akármilyen napunk is van, afelé az érzelem felé kell tartanunk, mennünk, amit a szerep megkíván.
Van színpadra lépés előtti rituálétok?
R.: Nekem minden darabnál más, attól függ, milyen a próbafolyamat, mikor kell színpadra lépnem. Most is viszonylag későn jelenek meg, az Elisabeth-nél, ha a felnőtt Sisit játszom, akkor jóformán egy szerepátvételről van szó, ott például volt rituálém.
De szeretem az előadás fonalát felvenni, a takarásban lenni már hamarabb. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kezdek már átszellemülni. Van, akinek kell hosszabb idő kell erre, szereti azt az időt, van, aki egy csettintés alatt képes átlényegülni, és olyankor ő tényleg ott van fejben is.
Van rituálém, de ezek műhelytitkok, ezek csak nekünk fontosak. Akár annyi, hogy ha megiszom egy kávét, akkor minden előadás előtt megiszom azt a kávét.
B.: Ilyen praktikák nálam is léteznek, akár a kávét illetően is. Van egy dolog, amire mindig törekszem, hogy megtörténjen, de ez szerintem is csak nekünk fontos.
Az a szokás, hogy mindenki itt van már előadás kezdete előtt egy órával a színházban. A közeg, a csapat, a hangulat, az esti előadás atmoszférája miatt. Szépen lassan úsztatjuk magunkat. Lehet, hogy az egy órából a hasznos idő csak 3 perc, de muszáj itt lenni annak érdekében, hogy a nézőközönség megkapja azt az élményt, amit minden este biztosítanunk kell.
Mennyi idő alatt tudjátok a szerepet letenni, kilépni belőle?
R.: Vannak ilyen történetek, hogy valakit tovább elkísér a szerepe, de nálam nincs ilyen. Szerintem nem a szerep, hanem a pörgés, ami még előadás után is velünk marad. De nem tudnék egy pontot kijelölni, hogy meddig. Az előadás után még szeretünk itt maradni beszélgetni a kollégákkal, vagy kint ülni a padon, vagy hazamenni és otthon még beszélgetni a párommal. Kell egy kis levezetés, nem a szerepet nem tudjuk olyan gyorsan elengedni, hanem a pörgést. Én személy szerint már a tapsrendben sem vagyok szerepben. De ez is egy szubjektív dolog, ahogy különböző emberek is vagyunk, különbözik az is, hogy mennyi időre van szükségünk.
B.: A szerepletétel sokkal hamarabb megtörténik szerintem is, mint az adrenalinszint csillapítása. Ezt is tudatosan kell tudni kezelni, ugyanúgy, ahogy azt is, hogy valaki más bőrébe bújunk. Annak komoly következményei vannak, ha valaki beleragad.
Ha egy csettintés alatt Lajos leszek, vagy Fegya Palinszki, akkor hasonlóképpen kell tudnom kilépni belőle. Nyilván ez tágan értelmezhető, hogy kinek meddig tart, míg le nem veszi az utolsó gyűrűt, vagy már a taps alatt sincs benne. Egyik sem rosszabb vagy jobb a másiknál.
Rengeteget dolgoztok, nemcsak Kecskeméten. Tudatosan osztjátok be az időtöket, előre terveztek?
R.: A színház egyik nehézsége civil emberként az, hogy nem látunk előre. Nehezen tudunk tervezni az időnkkel. Illetve, minket sokszor hirtelen találnak meg munkák. Nyáron a vezetőség elengedett egy külsős produkcióra, az Ezeregyéjszaka című musicalben volt lehetőségem szerepelni a Szegedi Szabadtéri Színpadon. Ez úgy történt, hogy Barnák László kedden felhívott, hogy következő héten hétfőn menni kellene próbálni. Persze van kivétel, például Balázs az István, a királyt már egy évvel azelőtt megtudta.
De alapvetően a mi időbeosztásunk eléggé kaotikus.
B.: Nekem az a hasonlat jutott eszembe, hogy egy kicsit olyanok vagyunk, mint a készenlétben álló tűzoltók. Csak sokkal szélesebb időspektrumban. Bármikor jöhet az információ, hogy most kell jönni. De mi könnyebb helyzetben vagyunk, mert mondjuk egy hónapos intervallumban tudjuk, hogy melyik nap hol kell lennünk. De például most ősszel nem tudom, hogy télen mi lesz a programom. Ellenben megvan az a lehetőségünk, hogy szóljunk, ha egy esküvőn szeretnénk részt venni, vagy egy évfordulót szeretnénk megünnepelni. Egyfajta prioritást azért mindenképpen élvez a színház.
Az a hangfaj, amiben énekeltek, predesztinál titeket arra, hogy operett és musical főszerepeket kapjatok?
R.: Én szoprán vagyok, ez egy adottság és szerencse is, mivel színháztörténeti hagyomány, hogy a főhősöket szoprán és tenor hangfajba írják. Ha például alt lennék, nem lenne olyan széles az a szerepkör, ahol az én hangom jól szólna. Persze amikor erre ráébred az ember, tudatosan is készülhet rá, hogy szeretne ilyen szerepeket.
B.: Szerintem ez olyan dolog, hogy vagy elébe megyek a sorsnak, vagy hagyom, hogy tereljen. Az egyetemen minden műfajba volt lehetőségünk belekóstolni, ez alapján a tanárok, jelenleg pedig a vezetőség pontos képet kapott arról, mi áll jól nekünk, miben mozgunk otthonosan. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ha valakinek jó hangja van, akkor mindenképpen ezt fogja csinálni. Alakulhat úgy az élete, hogy nem kap lehetőséget, annak ellenére, hogy megvan benne a tehetség. Ez nincs előre megírva.
R.: Én ismerek olyat is, aki ellene megy ennek. Kifejezetten jó hangi adottságai voltak, lehetett volna, hogy ebben a műfajban is mozogjon, de nem akart. Ha van nyitottság rá, megtalálhatnak olyat lehetőségek. Én szeretem a zenés színházat, mindig is szerettem, ezért én kerestem a lehetőségeket.
Köszönjük szépen a beszélgetést!
További sok sikert kívánunk!
Bori Réka és Koltai-Nagy Balázs színművészeket Az Ég tartja a Földet-Erzsébet, a szerelem szentje című musicalben láthatják az olvasók!
- Tiszavölgyi Cecília -
Fotók: Góg Zsolt
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
