Jelenlegi hely

Kecskemét környéke

Oldalak

Most a legkisebbeknek tudunk segíteni! Kecskeméti óvodások a Nap gyermekei pályázaton

Most a legkisebbeknek tudunk segíteni! Kecskeméti óvodások a Nap gyermekei pályázaton

A dm idén nyolcadik alkalommal hirdette meg a Nap gyermekei pályázatot, amelynek célja, hogy szakemberek segítségével, edukációs jelleggel hívja fel a nyilvánosság, főleg a szülők és a pedagógusok figyelmét a napvédelem fontosságára.

Most érdemes bevásárolni az iskolakezdéshez! Teszteltük a kecskeméti Belvárosi Papírboltot

Most érdemes bevásárolni az iskolakezdéshez! Teszteltük a kecskeméti Belvárosi Papírboltot

Még javában tombol a nyár, váltogatja magát a nyári hőség és a viharos időjárás, de az üzletek polcait már ellepték a tanszerek, a százféle, színes-szagos mütyűrök, illatos füzetcsomagok, a szebbnél szebb táskák és tolltartók.

Most érdemes bevásárolni az iskolakezdéshez! Teszteltük a kecskeméti Pátria papírboltot

Most érdemes bevásárolni az iskolakezdéshez! Teszteltük a kecskeméti Pátria papírboltot

Teszteltük a kecskeméti Pátria Papírboltot, hiszen a nagy bevásárlást nem kerülhetjük el mi sem, Maxim már 5.-be, Zsófi pedig 3.-ba megy. Imádok papír-írószer boltokban vásárolni, bezsongok a sok jó cucctól, természetesen szeretném én is, ha mindenből a legjobbat szerezném be nekik, de a pénztárca nagy úr, úgy hogy jó résen lenni ez ügyben minden anyának.

Most te is segíthetsz! Közeleg az Élet Napja! November 9-én ültess fát Kecskeméten!

Most te is segíthetsz! Közeleg az Élet Napja! November 9-én ültess fát Kecskeméten!

A klímaválság ellen az egyik legjobb, amit tehetünk a faültetés és a meglévő fák megóvása és megfelelő gondozása. „Mi, városi emberek nem sokat tudunk a fákról, de mégis sokan vagyunk, akik szívesen tennénk valamit a fákért: ültetnénk, gondoznánk, szeretnénk őket, csak éppen azt nem tudjuk, hogyan fogjunk ehhez hozzá.” 

Most Ti is bemehettek a Kecskeméten nyíló új magániskolába!

Most Ti is bemehettek a Kecskeméten nyíló új magániskolába!

Előző cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy Kecskeméten egy új magániskola indul.  A Mérföldkő Tanoda nem közoktatási intézmény és nem általános iskola lesz, - de azzal egyenértékű - azonban itt is egész napos oktatás fog zajlik, megfelelő szakemberekkel, élménypedagógiával, rengeteg játékkal.

Mutatjuk a legjobb kecskeméti Mikulás programokat!

Mutatjuk a legjobb kecskeméti Mikulás programokat!

Nálunk a Mikulás december 6-án csempészi a kiscsizmákba ajándékát, de aki szeretne, előtte még személyesen is találkozhat vele. Nézzük hol találkozhattok a Mikulással Kecskeméten: Mikulás vadászatra fel!

Mutatjuk a legjobb táborokat! - Kecskeméti nyári tábor körkép 2023

Mutatjuk a legjobb táborokat! - Kecskeméti nyári tábor körkép 2023

Még nem találtad meg a számotokra ideális tábort? Most összegyűjtöttük nektek a kecskeméti és Kecskemét környéki legjobb táborokat, amikre még lehet jelentkezni.
Sportos, gémeres, angolozós, kézműveskedős, sütős-főzős táborokat is találtunk. Szemezgessetek kedvetekre!

Múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja a Cifrapalota

Múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja a Cifrapalota

Hét korosztály számára készül különféle múzeumpedagógiai foglalkozással a Cifrapalota. A Kecskemét 650 című kiállítás a város elmúlt hat és fél évszázados történetét tárja a látogatók elé a modern technika és virtuális valóság segítségével. A foglalkozások a korosztályok igényeit és kompetenciáit szem előtt tartva segítenek feldolgozni a várostörténeti anyagot.

Na ki lett Magyarország legboldogabb városa? Szedjük össze magunkat Kecskemét!

Na ki lett Magyarország legboldogabb városa? Szedjük össze magunkat Kecskemét!

Nem lehet azt mondani, hogy a legelőkelőbb helyen végeztünk, hiszen megyeszékhely szinten is hátrébb került Kecskemét, 2019-ben 10. helyen végzett a megyeszékhelyek boldogságszintjén. Pár éve még a 6., tavaly a 9. helyen végeztünk. Tegyünk érte, hogy boldogabb legyen a város, csak rajtunk múlik :)

Nagyik, papik figyelem: Internet-használatot oktató tanfolyam indul Kecskeméten

Nagyik, papik figyelem: Internet-használatot oktató tanfolyam indul Kecskeméten

Jövő hét szerdán Jó úton a digitális világba címmel a Katona József Könyvtárban Internet-használatot oktató tanfolyam indul, ahol akadnak még szabad helyek.

Napelem inverter segítségével működő rendszer tervezése

Napelem inverter segítségével működő rendszer tervezése

A jövőbe mutató, tiszta energia ma már fontos része az életünknek. Nemcsak az energia drágulása miatt; hanem a klímaváltozás elleni harcban is fontos szerepet játszanak a megújuló energiaforrások, melyek kiaknázásához és felhasználásához komplett berendezésre van szükség. Ebből az egyik maga a napelem, ami képes átalakítani a napsugárzást egyenárammá. A következő lépéshez azonban már egy napelem inverter munkájára is szükség van, hiszen ez konvertálja át az egyenáramot olyan váltóárammá, amit már egy háztartásban is használni tudunk. De mi van akkor, ha a napelem inverter segítségével működő rendszert saját maga szeretné megtervezni? Hogyan érdemes nekiállni és mi mindent kell tudni a témáról? Cikkünkben elmagyarázzuk!

NAV Bács-Kiskun Megyei Adóigazgatósága

Cím: 6000 Kecskemét, Kurucz krt. 16.
Telefon: +3676-512-600
Honlap: Web: www.nav.gov.hu

Ne dobd ki, ments vele életet! - Kupakgyűjtő szív került a piaccsarnokba

Ne dobd ki, ments vele életet! - Kupakgyűjtő szív került a piaccsarnokba

Kupakgyűjtő szívet helyeztek ki a Budai utcai piaccsarnok portájánál ma délelőtt. Az összegyűlt, majd beváltott kupakokból befolyt összeg jótékony célt fog szolgálni, első alkalommal egy ballószögi kislány gyógykezelését szeretnék támogatni.

Ne őrülj meg a parkolástól! A fizetős parkolót is használhatod ingyen az SZTK-nál

Ne őrülj meg a parkolástól! A fizetős parkolót is használhatod ingyen az SZTK-nál

Sokszor járok az SZTK-ba vagy a kórházba, és legtöbbször csak körözök, körözök a Csabay Géza krt.-on lévő nagy parkolóban reménytelenül parkolóhelyet keresve, a Nyíri úti parkolóról már nem is beszélve. Ott csúcsidőben képtelenség leparkolni, és hát általában az ember csúcsidőben megy ilyen helyekre, mert vagy délelőtt vizsgálatokra, vagy délután látogatóba menne. - Atkári Márti írása

Negyedikes osztályok és osztályfőnökök Kecskeméten Figyelem! Nyerjetek osztálykirándulást!

Negyedikes osztályok és osztályfőnökök Kecskeméten Figyelem! Nyerjetek osztálykirándulást!

Negyedikes osztályok és osztályfőnökök Kecskeméten Figyelem! ISMERSZ olyan negyedikes osztályt, aki megméretné magát és nyerne az egész csapatnak egy kirándulást? Akkor add tovább neki: JÁTSSZ VELÜNK, és vidd el osztályod! Nincs más dolgod első körben, mint helyesen válaszolni 13+1 kérdésre!

Nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is 300 Ft a belépő január 5-ig a Vadaskertbe

Nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is 300 Ft a belépő január 5-ig a Vadaskertbe

2019. december 20-tól 2020. január 5-ig (a téli szünetben) 300,- Ft-os, kedvezményes jeggyel látogathatja minden gyermek és felnőtt a Kecskeméti Vadaskertet!

Nem egynyári kaland(or) – gyerektábor ajánló

Nem egynyári kaland(or) – gyerektábor ajánló

Szerencsére egyre több fiatalnak fontos a környezetvédelem. Te is meg akarod menteni a világot? Nyugi, mi nem tekintünk rád csodabogárként, erről meggyőződhetsz a PEOPLE TEAM kecskeméti KUTATÓK+KALANDOROK táborában. Sőt, a csomagon belül több témát is bejelölhetsz – mindet, amelyik csak érdekel, legyen az zöld vagy kalandtábor, régészet, WWF, de az Ocean Cleanup – Boyan Slat és a példaképem Greta Thunberg topikokba szintén belekóstolhatsz.

Négy héten át Sziget, de gyerekeknek

Nem hallottál még róla? Alegnagyobb ingyenes gyermekfesztivál

Nem hallottál még róla? Pedig ez az ország legnagyobb gyermekfesztiválja, mely idén már 15 éves. Június 4-től 26-ig minden szombaton és vasránap Generali Gyerek Sziget ingyenesen.

Nem mindennapi dolgok, amik mellett minden nap elmegyünk Kecskeméten

Nem mindennapi dolgok, amik mellett minden nap elmegyünk Kecskeméten

Mit szólnátok egy kis túrához Kecskeméten, ahol különleges dolgokat fedezhettek fel? Nem is gondolnánk, hogy mennyi ilyen rejtett szépség van a városban, ami mellett szinte nap, mint nap csak elsétálunk és észre sem vesszük! Nyitott szemmel járni az utcákon nemcsak hasznos, de érdekes is lehet.  

Nem mindennapi költemények, hétköznapi költőinktől - avagy Legyél menő irodalmár versei

Nem mindennapi költemények, hétköznapi költőinktől - avagy Legyél menő irodalmár versei

A magyar költészet napja alkalmából verseltünk mi is egy kicsit - csak, hogy József Attila ne forogjon a sírjában, hogy a klassz kis irodalmi kávézók és művelődési otthonok e jeles ünnepnek a Covid miatt idén nem adhattak személyesen otthont.

Nem zárnak be a kecskeméti óvodák, de szigorú intézkedések lépnek életbe

Nem zárnak be a kecskeméti óvodák, de szigorú intézkedések lépnek életbe

Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterasszony tette ma közzé: Szigorú óvintézkedéseket hoztak be a kecskeméti óvodákban:

Nemzetközi műszaki logisztika alapszak indul a Kecskeméti Főiskolán

A Német Logisztikai Szövetség brémai Gazdasági és Logisztikai Főiskolája segíti a Kecskeméti Főiskolát a nemzetközi műszaki logisztika alapszak beindításában

Nincsen csoda módszer a nyelvtanulásra, de van Kecskeméten egy jó tréning, ami által könnyebbé válhat a tanulás

Nincsen csoda módszer a nyelvtanulásra, de van Kecskeméten egy jó tréning, ami által könnyebbé válhat a tanulás

Az a tény, hogy a nyelvtanulás nagyon fontos a boldogulásunkhoz, már teljesen elfogadottnak számít a mai világban. Ám annak ellenére, hogy sokan tanulják a nyelvet, mégis kevesen beszélik is azt. Miért van ez így? Erre kapunk választ a felnőttoktatással foglalkozó Jövőkép Stúdió egyik alapító tagjától, Ábrahám Attiláné angol-fejlesztő trénertől.

Női divattáska, mint családi táska? Igen!

Női divattáska, mint családi táska? Igen!

Talán minden anyuka és apuka átérzi, mikor azt mondjuk, hogy nincs elég nagy táska egy családi kiruccanáshoz. Ha csak egy gyerkőc van a családban, legyen csecsemő, totyogó vagy akár már óvodás, kisiskolás, rengeteg holmira van szüksége akkor is, ha csak egy rövid sétát teszünk a városban.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére