Jelenlegi hely

Kecskemét

Oldalak

Felépült gólyák szabadon engedésének lehetünk tanúi csütörtökön

Felépült gólyák szabadon engedésének lehetünk tanúi csütörtökön

A Kiskunsági Nemzeti Park és a Kecskeméti Vadaskert közös összefogásának eredményeként, még a tavalyi évben megmentett és azóta felgyógyult, fokozottan védett fél tucat fehér gólyát és egy védett meggyvágót engednek szabadon csütörtökön.

Felgyógyult állatokat enged útjára a Kecskeméti Vadaskert és a KNP

Felgyógyult állatokat enged útjára a Kecskeméti Vadaskert és a KNP

A Kecskeméti Vadaskertben 8 fehér gólyát, 1 egerészölyvet gyűrűznek meg a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai, majd visznek el megfelelő élőhelyre, ahol szabadon engedik őket.

Felhívás különóra körképünk elkészítéséhez!

Mindig olyasmin törjük a fejünket, aminek szülőként magunk is örülnénk... így jött az ötlet, hogy készítsük el Kecskemét és környéke KÜLÖNÓRA KÖRKÉPÉT! Töltsd ki rövid űrlapunkat és felkerül adatbázisunkba különóra ajánlásod!

karácsony

Felhívás: Kecskeméti Katona József Múzeum KARÁCSONY A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN

Immár hagyomány, hogy minden év decemberében a Kecskeméti Katona József Múzeum nagy szeretettel ajánlja a karácsonyi ünnepek méltó lelki és szellemi előkészítéseként az alábbi (ingyenes!) vetített képes előadást minden kecskeméti és környékbeli általános, közép- és főiskolának, munkahelyi közösségnek, egyházaknak, nyugdíjas klubnak, művelődési háznak, könyvtárnak:

Felhőtlen szórakozás, fülsiketítő kacagás! A Meseudvar idén is várja a kisgyermekes családokat

Felhőtlen szórakozás, fülsiketítő kacagás! A Meseudvar idén is várja a kisgyermekes családokat

Mesés, vidám „csobbanás” a nyári élményekbe, hangulatos esték, felhőtlen szórakozás, fülsiketítő kacagás! Mi más nevelne színházra, mint az intenzív, örömteli élmény?
Július 11-től szerda esténként a Kecskeméti Ifjúsági Otthon udvarán, ismét Meseudvar várja a kisgyermekes családokat.

Feliratos pólók – divatos és eredeti stílus a mindennapi megjelenéshez

Feliratos pólók – divatos és eredeti stílus a mindennapi megjelenéshez

A piacon ezernyi pólómodell vásárolható meg. De mi van akkor, ha a lehetőségek még így is túl szűkösnek tűnnek? Ha valahogy pont olyan típus nem jön szembe sehol, ami az egyediséget hirdeti? Ami tényleg a viselőjéről szól és nem egy általánosnak mondható stílusirányzatról? Akkor marad a beletörődés, vagy esetleg létezik más megoldás?

FELNŐTT és GYERMEK háziorvosi ügyelet

Hétfő - péntek: 22.00-08.00
Szombat, vasárnap, ünnepnap: 14.00-08.00
Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét, Nyíri út 38.
Tel: 1830

Felnőtt háziorvosok és rendelési idejük Kecskeméten

Kecskeméti felnőtt háziorvosok listája, rendelési idők, elérhetőségek és telefonszámok.

 

Fényárban úszó kecskeméti karácsony- indul a Téli Fesztivál

Fényárban úszó kecskeméti karácsony- indul a Téli Fesztivál

A Téli fesztivál különleges kulturális és gasztronómiai programkínálattal várja idén is a látogatókat a varázslatos történelmi főtérre. 32 kiállító, több mint 100 program árasztja majd magából a karácsonyi hangulatot. A fesztivál ideje alatt Kecskemét az új világítással, a fények városaként ejti ámulatba az ide látogatókat, amit az első gyertyagyújtás után kapcsolnak fel.

Fények, színek, hangulatok - Örömfestők kiállítása

Fények, színek, hangulatok - Örömfestők kiállítása

Időpont: 2025. december 5-18.
Helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház - Kecskemét, Széchenyi István sétány 6.

Ferenczy Ida Óvoda Csigabiga óvodája (Árpádvárosi Óvoda)

Ferenczy Ida Óvoda Árpádvárosi Óvodája
Cím: 6000 Kecskemét, Tóth László sétány 1.
Tel./Fax: 76/322-383; 76/504-623
E-mail: arpadvarosiovoda@gmail.com

Férfi melegítő nadrág divatos stilizációban

Férfi melegítő nadrág divatos stilizációban

Felteszed magadnak a kérdést, hogy a melegítő nadrág megfelelő lesz, mint kinti ruházat? Máris mondjuk a választ: Természetesen! Elkészítettünk különböző megoldásokat, hogyan komponáld őket divatosan, kényelmes stilizációban használva a melegítő nadrágokat, a kedvezményeknek köszönhetően, amit az Ozonee boltjában találsz összeállíthatod a divatos ruházatot kiváló árban!

Fiatal Tehetség Program kecskeméti központjába részmunkaidős Régióasszisztenst keresnek

Fiatal Tehetség Program kecskeméti központjába részmunkaidős Régióasszisztenst keresnek

Régióasszisztenst keres heti 12 órában a Mathias Corvinus Collegium a kecskeméti központjába! Ha tanulás/egyéb mellett szívesen tagja lennél egy értékteremtő közösségnek, jelentkezz hozzájuk 2018. május 14-ig! Barátságos és inspiráló környezet, tapasztalatszerzési lehetőségek várnak az MCC FIT Program csapatában.

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a dél-alföldi régióban

TÁMOP-2.3.6.A-12/1.
Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a dél-alföldi régióban
Fiatalok, akik kiállnak magukért! Csatlakozz Te is hozzájuk

Fiatalok, akik kiállnak magukért! Csatlakozz Te is hozzájuk

2015 elején néhány középiskolás, főiskolás és ifjúságsegítő úgy gondolta, ahhoz, hogy komolyabban vegyék őket a város fiatalokat érintő kérdéseinek megtárgyalásakor, együtt érdemes kiállni az elképzeléseikért. Ennek érdekében megalakították a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatot.

FILOSZ Gyógyszertár

Cím: Csend u. 1/a
Telefon/Fax: 76/494-991

Finom-fűszeres bort és teát kínálnak a hordó-kuckóban

Finom-fűszeres bort és teát kínálnak a hordó-kuckóban

Finom-fűszeres bort és teát kínálnak mindazoknak, akik ellátogatnak a Főtéri Karácsonyi Vásárban helyet kapott hordó-kuckóhoz. Olyan ünnepi hangulata van a forraltborozásnak, ebben a dermesztő hidegben meg még jól is jön, ugye nincs is jobb egy jó forró fűszeres italnál, egy jó társasággal, mindezt persze jótékony céllal :)

Fitocentrum Gyógytermék Nagykereskedés és Diszkontáruház

Cím: Kecskemét, Dunaföldvári út 2. Auchan
Telefon: 06-76-401-179

Fitt és boldog várandósság: biztonságos edzés tippek kismamáknak

Fitt és boldog várandósság: biztonságos edzés tippek kismamáknak

A közhiedelemmel ellentétben várandósan is lehet mozogni. Persze nem mindegy, hogy milyen mozgásformát választunk, mint ahogy az sem, hogy mennyire vagyunk edzettek. Ráadásul attól is függ, hogy első terhességről van szó, vagy már rutinosak, magabiztosak vagyunk és nem az első babánkat várjuk. Egyszóval ne a várandósság alatt akarjuk megváltani a világot! Számos hatékony edzés létezik erre az időszakra is, amelyek felfrissítik a szervezetet és megfelelőek erre az időszakra.

Fizess mosollyal! Nem mindennapi kihívással álltak elő a Rákóczisok

Fizess mosollyal! Nem mindennapi kihívással álltak elő a Rákóczisok

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai és diákjai karitatív kihívást kezdeményeznek, amelynek célja, hogy önzetlen segítséget, támogatást nyújtsanak bárkinek, akinek erre szüksége van.

Flashmob a kecskeméti csúszdaparkban

Kis túlzással, akár történelminek is nevezhetnénk a mai nap eseményeit, hiszen augusztus 12-én első alkalommal mutattak be a Fiatalok Világnapján húsz magyar nagyvárosban, egy időben egy rövid kulturális produkciót fiatalok. Kecskeméten a flashmob helyszíne a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark volt.

Flashmob Kecskeméten! 14-25 éves fiúk és lányok jelentkezését várjuk!

Az Ifjúság Világnapja alkalmából egy zenés, táncos, játékos flashmob-ot szervezünk Kecskeméten. A húsz nagyvárosban egyszerre zajló villámcsődülethez 14-25 éves fiúk és lányok jelentkezését várjuk! 

Fodrászt keresünk Kecskeméten! Segíts nekünk!

Fodrászt keresünk Kecskeméten! Segíts nekünk!

Suta mamis cikkünk egész lavinát indított el; hozzászólások, levelek jöttek hozzánk, hogy csináljunk egy „hajfonoda tanodát” ahol meg tudnánk tanulni, hogy hogyan is fogunk kis hercegnőinkből királynőket varázsolni.

Fogászat kismamáknak, Kecskemét belvárosában - A minőség nemcsak reklámszlogen

Fogászat kismamáknak, Kecskemét belvárosában - A minőség nemcsak reklámszlogen

Várandósság idején a leggyakrabban előforduló problémák közé tartoznak a fogászati panaszok. Ennek oka az anya szervezetének a korábbiakhoz képest megváltozott hormonháztartása, ami a fogakra és a fogágyra, ezen belül a fogkő mennyiségére egyaránt hatással van.

Fogjunk össze, gyűjtsünk plüssállatot rászoruló gyerekek táboroztatására

Fogjunk össze, gyűjtsünk plüssállatot rászoruló gyerekek táboroztatására

A napokban újabb plüssállat gyűjtő akció vette kezdetét Kecskeméten, szívesen segítek bárkinek, ha tudok. Úgy gondolom, hogy sokszor egy apró gesztus, vagy egy mosoly, egy ölelés többet ér, mint a pénz. De most se nem pénz, se nem ölelés nem kell, egyszerűen csak a megunt plüsseiteket kérik, amiket már nem használnak a gyerekeitek. Sokszor nem tudjuk hová tenni, kinek elajándékozni, most végre egy jó célt szolgálhatnak!

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére