Jelenlegi hely

Bács-Kiskun megye

Oldalak

Kecskeméten is nagy sikerrel zajlott a „Vásárolj hulladék nélkül" villámcsődület

Kecskeméten is nagy sikerrel zajlott a „Vásárolj hulladék nélkül" villámcsődület

Ma Kecskeméten és az ország több településén is zöld pólós emberek/családok árasztották el a helyi piacokat a "Vásárolj hulladék nélkül 2019-ben is! #flashmob keretében. Megmutatták, hogy milyen egyszerű is a #csomagolásmentes vásárlás és van élet műanyag nélkül is.

Kecskeméten is utazhatunk Kisgyermekes bérlettel!

Kecskeméten is utazhatunk Kisgyermekes bérlettel!

Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2014 májusában egyhangúan megszavazta a kisgyermekes bérlet bevezetését Kecskeméten. Ez nagyban megkönnyítheti az utazást a kisgyermekes szülőknek/nagyszülőknek.

Kecskeméten rajzolt filmért is izgulhatunk az Oscar-gálán

Kecskeméten rajzolt filmért is izgulhatunk az Oscar-gálán

Egy kecskeméti vonatkozású rajzfilmet is jelöltek idén az aranyszobrocskára. A vörös teknős című francia-japán alkotásról van szó, aminek nagy részét a kecskeméti rajzfilmstúdióban rajzolták. Deák Kristóf Mindenki című filmje pedig rövidfilm kategóriában jelölt.

Kecskeméti civil szervezetek listája

Civil, illetve egyházi szervezetek szociális gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásai

Kecskeméti Család és KarrierPONT: Összhangban a hivatás és a magánélet

Kecskeméti Család és KarrierPONT: Összhangban a hivatás és a magánélet

Szerencsére a modern nőnek ma már nem kell választania, hogy a hivatásában szeretne kiteljesedni, vagy pedig a családalapításból venné ki a részét.

Kecskeméti Domb Beach Strand

Kecskeméti Domb Beach Strand

Cím: 600 Kecskemét, Csabay Géza körút 7.
Telefon: +36 70 408 36 88, +36 70 408 37 24
Jegyárak: ITT

Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

Cím: 6000 Kecskemét, Csabay Géza körút 2.
Telefon: +36 76 500-320, +36-76/417-407
Jegyárak: ITT

Kecskeméti fiatalok, akik példaként állhatnak előttünk! - „Élő példák vagyunk arra, hogy igenis teszünk a világért!”

Kecskeméti fiatalok, akik példaként állhatnak előttünk! - „Élő példák vagyunk arra, hogy igenis teszünk a világért!”

Még hogy a mai fiatalokat nem érdekel semmi, hogy egész nap csak az interneten lógnak és semmi értelmeset nem csinálnak, csak szelfiznek és kommenteznek?  Hogy csak a hajnalig tartó bulik érdeklik őket? Hogy közömbösek a nagyvilág dolgai iránt?

Kecskeméti fiú a Virtuózok döntőjében! Rajtunk múlik, hogy utazik-e New Yorkba, segítünk neki?

Kecskeméti fiú a Virtuózok döntőjében! Rajtunk múlik, hogy utazik-e New Yorkba, segítünk neki?

BEKE MÁRK a Kodály Zoltán Szakgimnázium harmadikos - harsonás - tanulója, megnyerte a VIRTUÓZOK komolyzenei tehetségkutató verseny korcsoport döntőjét.

Kecskeméti Fürdő

Kecskeméti Fürdő

Cím: 6000 Kecskemét, Csabay Géza körút 5.
Telefon: +36 76 500-320
Jegyárak: ITT

Indulnak a gimnáziumi felvételi előkészítők, mi a helyzet Kecskeméten?

Kecskeméti gimi körkép - középiskolai felvételi előkészítők időpontjai

Akinek felsős gyereke van, az mind tudja, hogy egy anya életében előbb utóbb elérkezik a nagy dilemma ideje: hová menjen tovább tanulni a gyerek?
Kinek, mekkora épp a csemetéje, olyan kérdések nyomasztják a minden napokban.

Kecskeméti őszi szüneti táborok - mit csináljunk a szünetben?

Kecskeméti őszi szüneti táborok - mit csináljunk a szünetben?

Az őszi szünet remek alkalom arra, hogy a gyerekek kikapcsolódjanak, új dolgokat tanuljanak és izgalmas programokban vegyenek részt. Itt van néhány szuper lehetőség, hogy a kicsik vidáman töltsék a szünidőt.

Kecskeméti óvodáknak 500 Ft/kg áron ajánlott fel mézet egy kecskeméti méztermelő - Ne adjunk a gyerekeknek mézhelyettesítőket!

Kecskeméti óvodáknak 50kg mézet ajánlott fel egy kecskeméti méztermelő! Óvodák jelentkezését várják!

Mindent helyettesítünk, mindenből lefaragunk, mindenből  silányabbat adunk. Bekes Mihály kecskeméti méztermelő, a napokban posztolta szívfájdalmát, miszerint az óvodákban méz helyett a gyerekek egy úgynevezett mézhelyettesítőt kapnak. Nem reklámot akarunk, se a mézhelyettesítőnek (főként neki nem), se a termelőnek (aki pedig a jótevő), hanem egy figyelemfelhívást a kecskeméti óvodák részére, hogy minden kisgyermek valódi mézet ehessen!

Kecskeméti Vadaskert táborai

Kecskeméti Vadaskert táborai

Típus: állatos
Korosztály: 7 éves kortól
Helyszín: Kecskemét, Vadaskert

Kedvezőbb közlekedés, avagy elindult a zsebbarát utazás Kecskeméten

Kedvezőbb közlekedés, avagy elindult a zsebbarát utazás Kecskeméten

Egy nagyon jó döntés született Kecskeméten a napokban: április elsejétől életbe lépett az új közösségi közlekedési díjszabás, amely jelentős megtakarítást kínál az utasoknak.

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány - gyermekek segélyvonala - Kék Vonal Komputer Klubház Kecskemét

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány - gyermekek segélyvonala - Kék Vonal Komputer Klubház Kecskemét

Tel.: 116 111 Lelkisegély-Vonal,
Tel.: 116 000 Eltűnt Gyerekek Vonala.

A gyermekek segélyvonala amit mindenkinek ismerni kellene, kik, hogyan és milyen célból használhatják:  

Kékbe borul ma este a Városháza! Ragyogj kéken Kecskemét!

Kékbe borul ma este a Református Gimnázium! Ragyogj kéken Kecskemét!

Április 2-án 18 – 21 óráig az Autizmus Világnapja alkalmából kékbe borul Kecskemét Városháza. Azért, hogy az emberek észrevegyék az autistákat.

Kékbe borul ma este a Városháza! Ragyogj kéken Kecskemét!

Kékbe borul ma este a Városháza! Ragyogj kéken Kecskemét!

Április 2-án 18 – 21 óráig az Autizmus Világnapja alkalmából kékbe borul Kecskemét Városháza. Azért, hogy az emberek észrevegyék az autistákat.

KELLO Könyvtárellátó - tankönyvellátó

Cím: Kecskemét, Kőhíd u. 12-14. fsz.5.
Telefon: + 36 1 237 6900 (központi telefonszám)

 

Képzési ajánló - Épület- és szerkezetlakatos tanfolyam

Képzési ajánló - Épület- és szerkezetlakatos tanfolyam

A Kecskeméti Szakképzési Centrum együttműködve a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával Épület- és szerkezetlakatos tanfolyamot hirdet.

Kerekdombi Termálfürdő és Kemping

Kerekdombi Termálfürdő és Kemping

Cím: 6060 Tiszakécske, Kerekdomb u. 1.
Telefon: + 36 20 952 4547
Jegyárak: ITT

Keressük Kecskemét legszebb gyümölcsös, zöldséges konyhakertjét

Keressük Kecskemét legszebb gyümölcsös, zöldséges konyhakertjét

Kecskemét városa az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében az idei évben is csatlakozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos jelentőségű programhoz.

Keressük Magyarország legjobb óvónőjét, védőnőjét, gyermekorvosát! Szavazz te is Kecskemétire!

Keressük Magyarország legjobb óvónőjét, védőnőjét, gyermekorvosát! Szavazz te is Kecskemétire!

Gyermeked a nagyszerű Tündérkert óvodába jár? Netán Katalin vagy Edit volt a gyermekorvosotok? Esetleg voltatok már kórházban és a játszószobában találkoztatok a mindig kedves Krisztina óvónővel? Netán Szilvi vagy Gabriella a kedvenc védőnőtök? Most itt a lehetőség, hogy segítsd őket a Családháló díj elismerésében!

Kern Antikvárium

Cím: Kecskemét, Szabadság tér 6.
Telefon: 30/664-48-40

 

Két nap alatt megtelt a kupakgyűjtő szív a piacnál!

Két nap alatt megtelt a kupakgyűjtő szív a piacnál!

Ismét bebizonyosodott, mekkora ereje van az összefogásnak és mennyi jószándékú ember él körülöttünk.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére