Jelenlegi hely

Első napi bölcsis, ovis, iskolai fotó ötletek - töltsd le ingyenesen!

Az évek gyorsan szállnak, és amire ma azt mondjuk, hogy „ezt a napot sosem felejtem el”, na, azt gyorsan felülírja a következő nap, hónap, év…

Kétségtelenül az első és az utolsó nap a két legfontosabb nap az életünkben, legyen az akár az első bölcsődei, vagy a diploma előtti utolsó nap. És bizony a most kis apróság, aki az első napon büszkén, vagy éppen sírva pózol a fotón, egy nap viccesen nézi majd ezeket a képeket, hogy milyen kis pöttöm is volt.

Szóval, ne csak a telódba csinálj egy gyors képet, (amit felülír majd a következő több száz…) hanem készülj rá tudatosan. A pillanatra, ami örökre emlék marad!

Szerintem mindenkinél szokás, hogy az adott év első napján fotózzuk a gyereket, legyen az akár bölcsi, vagy akár az 5. osztály. Nálunk legalább is, ez mint fotós, ki sem maradhatna, ha csak nem épp kapkodva indulunk (na de akkor délután vagy másnap bepótoljuk). Szóval készítettem nektek egy otthon nyomtatható képet, hogy a fotókon majd a dátum is meglegyen, csak válaszd ki a nektek megfelelőt, kattints rá és nyomtasd ki. Tipp: csinálj egy külön mappát ezeknek a képeknek, mert  8.-ba már nem fogsz rá emlékezni, hogy a 3-os képet melyik mappába is mentetted el... :) 


Zsófika még 3-ban 

Nyomtatáshoz kattints a képre!

      

Hoztam nektek pár ötletet, miért is olyan fontos az első napot, na és majd az utolsót megörökíteni!

Amerikában nagy hagyománya van, hogy az első iskolai napon egy táblácskával fotózzák a gyerekeket, ami minden évben ugyanazon a napon készült, aztán évek során egy egész albumnyi fotó gyűlik össze ballagásig! Amerika ide, Amerika oda ez egy nagyon jó kis ötlet, mert 10-15 évre visszatekintve már néha mi magunk sem vagyunk benne biztosak, hogy azon a képen épp hányadikosak is voltunk.

Inspirációnak kerestem nektek képeket, és készítettem pár nyomtatható táblát is hozzá (ovis, bölcsis, sulis), de ha nagyon kreatív vagy, akkor Te magad is elkészítheted a táblácskát, amire akár fel lehet írni a kedvenc étele, háziállata, barátja, időtöltése nevét, vagy hogy hány kiló, mit tud, hány foga van… stb.

    

 

Makai Marianna-Kecskemétimami
Forrás: Pinterest

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Anyai bűntudat, meg amit akartok

Anyai bűntudat, meg amit akartok

Van az úgy, hogy a szakember is csetlik-botlik... ;-) Elrontja, elfelejti, elbizonytalanodik, megkérdőjelezi magát, sőt segítséget is kér. Kis-Kovácsné Vancsa Barbara írása.
A lelkét is tápláld! – 30 megerősítő szülői mondat

A lelkét is tápláld! – 30 megerősítő szülői mondat

A pozitív megerősítések, dicsérő szavak a felnőtteknek is fontosak, de a gyerekeknek szárnyakat adnak, növelik az önbizalmukat. Néhány egyszerű szó, mondat, amit érdemes kipróbálni. A szokásos kérések, fegyelmezések után íme a pozitív lista:
Színes Állatvilág Rajzpályázat

Színes Állatvilág Rajzpályázat

Pályázat típusa: alkotópályázatBeküldési határidő: 2023. október 1.Korcsoport: 4 - 12 éves gyerekeknek
Ásd bele magad!

Ásd bele magad!

Pályázat típusa: alkotópályázatBeküldési határidő: 2023. október 15.Korcsoport: 9. - 12. osztályos diákoknak
Ugrás az oldal tetejére