Jelenlegi hely

Kiskunfélegyháza és környéke

Oldalak

Új csoportokat indít a Helen Doron Kecskemét oktatóközontja: jelentkezzetek Ti is!

Új csoportokat indít a Helen Doron Kecskemét oktatóközontja: jelentkezzetek Ti is!

A 2023-as év nagyon izgalmas volt a nyelviskolánk számára, hiszen már januárban láttuk, hogy kinőttük a régi sulinkat, így tavasszal új helyre költöztünk.

Új magániskola indul Kecskeméten! Kecskeméten elsőként: egész napos tanulócsoport

Új magániskola indul Kecskeméten! Kecskeméten elsőként: egész napos tanulócsoport

Tanulócsoport a Mátrix Oktatási és vizsgaközpont szárnyai alatt jött létre.

A tanulócsoport olyan diákok közössége, akik magántanulóként jogviszonyban állnak valamelyik általános iskolával, és itt félévente vizsgán adnak számot tudásukról és arról, hogyan sikerült a Nemzeti Alaptanterv szerinti tananyagot elsajátítani.

Új napközbeni gyermekfelügyelet nyílt Kecskeméten

Új napközbeni gyermekfelügyelet nyílt Kecskeméten

2018. júniusától új napközbeni gyermekfelügyelet nyílik Kecskemét belvárosában. A mozgás-és beszédfejlesztő terápiák otthona, a Bagolyvár Fejlesztő Központ 2018-ban új helyre költözött és egyben szolgáltatásai bővítésébe is kezdett a kecskeméti szülők örömére.

Új reformok a kecskeméti kórház újszülött osztályán: négy önkéntes védőnő segíti a kecskeméti kórházi védőnők munkáját

Új reformok a kecskeméti kórház újszülött osztályán: négy önkéntes védőnő segíti a kecskeméti kórházi védőnők munkáját

Áprilistól négy önkéntes védőnő segíti a kecskeméti kórházi védőnők munkáját azért, hogy az édesanyák minden segítséget megkapjanak a szoptatáshoz.

Újabb csoda a Vadaskertben! Kisoroszlán után most mandrill kölyök született

Újabb csoda a Vadaskertben! A tigriskölykök után most mandrill kölyök született

Március végén jött a hír, hogy szibériai tigriskölykök születtek a kecskeméti Vadaskertben, már az is hatalmas csodának számított, nekünk pedig egy újabb lehetőséghez, hogy "baba"koruktól végig kísérjük őket.

Újra nyit a Cifrapalota és a Szórakaténusz Játékmúzeum!

Újra nyit a Cifrapalota és a Szórakaténusz Játékmúzeum!

A téli bezárás után, újra nyitnak Kecskemét nagy kulturális intézményei. Február 1-jén a Cifrapalota, február 7-én pedig a Szórakaténusz tárja ki kapuit a látogatók előtt, programokban pedig nem lesz hiány.

Újraindulnak az offline programok a Katona József Könyvtárban

Újraindulnak az offline programok a Katona József Könyvtárban

Még kellő odafigyeléssel és óvatossággal, a járványügyi szabályok betartásával, deszép lassan bővíti személyesen látogatható foglalkozásainak körét a könyvtár.

Update Üzlet Kecskemét

Cím: Kecskemét, Széchenyi tér 14. (A volt Óperencia játékbolt helyén)
Tel.: (20) 567 8808

Vackor bizományi és gyerekbolt

Cím: Kecskemét, Beniczky Ferenc utca 1.
Tel.: (76) 613 695

Válasszunk iskolatáskát, de hogyan?

Válasszunk iskolatáskát, de hogyan?

Az iskolát megelőző időkben több mindenben kell döntést hozni, ami a gyermekünk jövőjét megalapozhatja. Elbúcsúzik az ovitól és jönnek a nagybetűs iskolás évek. Ha már megvan az iskola, utánanéztünk a választható szakköröknek, sportolási lehetőségeknek, itt az ideje, hogy beszerezzük a szükséges holmikat, mint a füzetek, ceruzák, tornazsák, tolltartó és persze az iskolatáska.

Válogass a legjobb nyári táborok közül! – indul a szezon a Hírös Agórában 96 táborral

Válogass a legjobb nyári táborok közül! – indul a szezon a Hírös Agórában 96 táborral

Minden gyerek nagyon várja már, hogy elérkezzen a jól megérdemelt nyári szünet. Persze a szülők is várják, de mégis  hatalmas gondot jelent, hogy hová tegyék a gyereket, 11 hét, azért 11 hét és ennyi szabi senkinek sem jár! Viszont van nekünk Kecskeméten egy Hírös Agóránk, akik egész évben azért dolgoznak, hogy segítsék a szülőknek megoldani ezt az időt.

Változik az óvodai beiratkozás Kecskeméten

Változik az óvodai beiratkozás Kecskeméten

A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel változik az önkormányzati óvodai beiratkozás rendje a 2020/2021. nevelési évre!

Van egy hely, ahol a csecsebecséknek felbecsülhetetlen az értéke. Csajos dolgokat gyűjtünk lányoknak Kecskeméten

Van egy hely, ahol a csecsebecséknek felbecsülhetetlen az értéke. Csajos dolgokat gyűjtünk lányoknak Kecskeméten

Van egy kezdeményezés, ami mellé, odaállhatnátok velünk! Azt mondják, hogy az emberi szeretet az egyetlen dolog a világon, amiből minél többet osztogat szét az ember, annál több marad neki.

Varázslatos világ kelt életre Cirókáék által a Malom Központban - tárlat ingyenes látogatható mindenki számára

Varázslatos világ kelt életre Cirókáék által a Malom Központban - tárlat ingyenes látogatható mindenki számára

Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatónője nyitotta meg Kedden délután a Malom Központ II. emeletén lévő varázslatos tárlatot. A tárlat „Cirókáék életébe” enged bepillantást, ami hétről-hétre, apró részletekkel mindig változni fog.

Városháza, Cifrapalota, Katona József színház vagy Kecskemét város címere is hazavihető egy 5 forintoson

Városháza, Cifrapalota, Katona József színház vagy Kecskemét város címere is hazavihető egy 5 forintoson

Városháza, Cifrapalota, Katona József színház vagy Kecskemét város címere is hazavihető egy 5 forintoson annak az érmeprésnek a jóvoltából, amit a napokban állítottak fel a Nagytemplom mögötti részen.

Városnéző séták indulnak Kecskeméten - Ezernyi kincs, számtalan rejtett titok által életre kel Kecskemét régmúlt meséi

Városnéző séták indulnak Kecskeméten - Ezernyi kincs, számtalan rejtett titok által életre kel Kecskemét régmúlt meséi

Ezernyi kincs, számtalan rejtett titok, elfeledett történetek és sorsok válnak láthatóvá a belvárosi városnéző sétákon. Kertek, parkok, szecessziós épületek által életre kelnek Kecskemét régmúlt meséi, melyek segítenek közelebb kerülni a város múltjához, és ezzel a jelenéhez is.

Védjük meg magunkat! - Ingyenes női önvédelmi tanfolyam indul Kecskeméten

Védjük meg magunkat! - Ingyenes női önvédelmi tanfolyam indul Kecskeméten

A nők elleni erőszak egy soha nem múló, komoly társadalmi probléma, ezért egy jó önvédelmi kurzus részvétele akár az életünket is megvédheti. Kifejezetten nők számára indul önvédelmi tanfolyam Kecskeméten, ahol felkészítenek a mindennapok során előforduló támadások kivédésére, a helyes mentális és fizikális hozzáállás kialakítására.

Vegan bundáskenyér, Majka, Wellhello, ősbemutatók, mesterségek utcája, 5 helyszínen 370 film - avagy 12 brutál jó hétvégi program Kecskemét és környékén

Vegan bundáskenyér, Majka, Wellhello, ősbemutatók, mesterségek utcája, 5 helyszínen 370 film - avagy 12 brutál jó hétvégi program Kecskeméten és környékén

Van, amikor egy sincs, van amikor TIZENKETTŐ is :) Izgalmas zenei programok, fesztiválok, koncertek, filmek, gasztroélvezetek, színház, és muzsika....szerintem ennyi program nem volt az elmúlt 1 évben, mint amit most hozok nektek a hétvégére. Tippjeink segítségével garantáltan nem fogsz unatkozni! Tökéletes programok egy kis kiruccanáshoz, hétvégi feltöltődéshez és jól megérdemelt pihenéshez.

Vérre van szüksége a 16 hónapos kecskeméti Lizikének - segíts, hogy meggyógyulhasson

Vérre van szüksége a 16 hónapos kecskeméti Lizikének - segíts, hogy meggyógyulhasson

Legkegyetlenebb csapás, ha ha egy kisgyermek súlyos beteg, a harc, amit át kell élnie mindenkit megrendít. A kecskeméti Elekes Anna Lizi még csak 16 hónapos.

Virtuális műterem: kreatív készségek elsajátítása a digitális korban

Virtuális műterem: kreatív készségek elsajátítása a digitális korban

Napjainkban a kreatív iparágak nagy változáson mennek keresztül, ami hatással van a művészek munkájára. A hagyományos műterem, amely korábban a kreatív felfedezés bázisa volt, mostanra új otthonra talált a digitális térben. A fizikai műtermekből a digitális kreatív terekbe való átköltözés hatalmas lépés a művészeti oktatás és gyakorlat történetében.

Visszaköltözik a Főtérre a Kecskeméti Tanyai Termék Piac június 10-én, csütörtöktől!

Visszaköltözik a Főtérre a Kecskeméti Tanyai Termék Piac június 10-én, csütörtöktől!

A pandémia leszálló ágban van, így a szabályok is enyhültek, ezért visszaköltözik a Főtérre a Kecskeméti Tanyai Termék Piac június 10-én, csütörtöktől. Új helyszíne a Tér a térben. A Tanyai Termék Piac 13.00-17.00 óráig várja a Kedves Vásárlókat a már megszokott árukínálattal, kedvező árakkal!

Visszaköltözött a házi gyermekorvosi ügyelet a kórházba

Visszaköltözött a házi gyermekorvosi ügyelet a kórházba

Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának lakossági tájékoztatása a házi gyermekorvosi ügyelet visszaköltözésével kapcsolatban.

Visszaköltözött a szülészet és a gyermekosztály! Az egynapos sebészeti ellátás, a tervezett műtétek, beavatkozások és a fekvőbeteg-ellátás is fokozatosan újraindul

Visszaköltözött a szülészet és a gyermekosztály! Az egynapos sebészeti ellátás, a tervezett műtétek, beavatkozások és a fekvőbeteg-ellátás is fokozatosan újraindul

Elkezdődött a fekvőbeteg-ellátás visszaállítása Kecskeméten, a Facebook oldalán tájékoztatta a lakosságot a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház, hogy a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően újra indulnak a tervezett műtétek és a fekvőbeteg - ellátás is. A Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, az Újszülött részleg, a Koraszülött részleg és a Gyermekgyógyászati Osztály mától újra az eredeti helyén működik. Az egynapos sebészeti ellátás, a tervezett műtétek, beavatkozások és a fekvőbeteg-ellátás is fokozatosan újraindul.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére